ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselők! Lenne egy korszakalkotó javaslatom, ha elfogadják. Miután itt a kétpercesek arra valók, hogy itt parázs vitákat folytassanak egymás felszólalásai nyomán, és láthatóan mindenki szeretné egy kétperces után folytatni a gondolatot, amit elkezdett, esetleg a kétperceseket most kiveszik, normál felszólalóként megteszik a fölszólalásukat, és akkor nincsenek beszorítva abba, hogy a gondolataikat megszakítsák kétpercenként, majd újabb gombnyomással szót kérjenek. (Gulyás Dénes: Normál?) Igen, normál gombnyomással.
Tájékoztatom önöket, hogy írásban előre jelentkezett Bánki Erik és Babák képviselő úr, tehát ők következnének sorban. Jelezte már Bánki Erik képviselő úr, hogy átengedi az elsőbbséget Babák képviselő úrnak, ami nyilván a helyben szót kérőknél értelmét veszíti, hiszen két helyen van regisztrálva mint fölszólaló. Még jelezte helyszíni bejelentkezéssel normál fölszólalási szándékát Pettkó András képviselő úr, az MDF részéről. A többi meg kétperces. (Babák Mihály: Töröljük.)
Úgyhogy a kétperceseket szintén vehetjük úgy... Babák úr jelzett, hogy ezt akkor töröljük, akkor Gulyás képviselő urat is törölnénk innen, és akkor normál felszólalóként megadnám a szót.
Mindjárt úrrá leszünk a technikán, a kollégák segítenek, és akkor most megadom a szót Babák Mihály képviselő úrnak normál fölszólalásban.
Tessék parancsolni, öné a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés