PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai költségvetési vita vége felé a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjeként engedjék meg, hogy képviselőcsoportom nevében egy összegzést mondjak el itt a tisztelt Ház falai között, hogy mi, magyar demokraták hogyan látjuk a költségvetési vitát, és egyáltalán hogyan látjuk a benyújtott költségvetést.

Mi azt gondoljuk, hogy toporog a gazdaság, újabb adóelvonások a kiadások tervezett csökkentése helyett. A költségvetés továbbra is indokolatlanul sok adót szed be, és túl sokat akar újraelosztani. Ez a mai költségvetési vitában is egyértelműen kiderült. Az adatokból jól látszik, hogy a kormányzat az adóelvonás növelésével kívánja pótolni, hogy az elmúlt évben nem sikerült az ország gazdasági mutatóira érdemi hatást gyakorolnia. A jelenlegi gazdasági folyamatok elborzasztó képet mutatnak. Magyarország egyre jobban elmarad az Unió tagországaitól. Már az újonnan csatlakozott országok fejlődése is nagyságrendekkel előttünk jár.

Az MDF számára elfogadhatatlan a költségvetési törvényjavaslat. A Magyar Demokrata Fórum elfogadhatatlannak tartja azt a kormányzati politikát, amely reform címszó alatt csak a megszorításokra és látszólagos egyensúlyjavításra képes, ugyanakkor a három sarkalatos kérdésre: a növekedésre, a foglalkoztatásra és az infláció csökkentésére nem találja meg a választ. A kormány 2008. évi költségvetési törvényjavaslata társadalom- és gazdaságpolitikai szempontból is, úgy látjuk, teljes mértékben üres. A költségvetés továbbra is indokolatlanul sok adót szed be, és túl sokat akar újraelosztani. A kormányzat az újabb és újabb adónemek kitalálása közben megfeledkezett a gazdaság versenyképességéről, arról nem is beszélve, hogy a költségvetési kiadások csökkentése sem a tervek szerint halad. Az újraelosztás aránya 2008-ban nyilvánvalóan 50 százalék - a GDP-százalék e körül lesz -, annak ellenére, hogy a 2006. decemberi konvergenciaprogram-beszámoló még 47,2 százalékos aránnyal számolt.

Tisztelt Képviselőtársaim! A 47,2 százalék és az 50 százalék között iszonyú nagy a különbség. Mindeközben az adóbevételek 10,6 százalékkal fognak emelkedni, az adócentralizáció mértéke pedig 39 százalék lesz, ami - és ez pontos szám - 1,1 százalékkal magasabb, mint amiről a 2008-as konvergenciaprogram annak idején szólt.

Az adatokból jól látszik, hogy a kormányzat az adóelvonás növelésével kívánja pótolni, hogy az elmúlt évben nem sikerült az ország gazdasági mutatóira érdemi hatást gyakorolnia. A tervezett kiadáscsökkentések elmaradása és az alacsony gazdasági növekedés ugyanis tovább növelte volna a költségvetési hiányt, amelyet a jelenlegi megszorítások mellett nehezen lehetett volna egy nagy párbeszéd keretében tisztázni az egyre bizalmatlanabb választópolgárokkal. Az infláció továbbra is magas marad, az eredetileg tervezettnél 1,5-2 százalékkal lesz magasabb. Mi ezt így látjuk.

(21.40)

A tervezett költségvetés nagy vesztese a lakosság, azon belül is főként a középosztály lesz. Ha az átlagot vesszük figyelembe, akkor megállapíthatjuk, hogy a lakosság helyzete romlani, de a legjobb esetben is csak stagnálni fog a jövő év folyamán, hiszen amellett, hogy az adóterheik és a kiadásaik - reform, fogyasztói ártámogatás, egyéb tekintetében - továbbra is növekedni fognak, a jövedelmük egy jottányival sem lesz magasabb. Itt még nem ért véget a felsorolás, hiszen a jelenlegi pazarló és sokszor rossz irányú szociálpolitikai megújítás is elmaradt.

A költségvetés tervezete az önkormányzatokra is súlyos csapást mér. Ma erről itt, a Parlament falai között több képviselőtársam már hozzászólt, és elmondta, hogy egyértelműen ezt az álláspontot osztja. A kormány folyamatosan megváltóként állítja be az uniós forrásokat, minden fejlesztési reményt az NFT II.-be plántál, holott a programban nem szerepel hosszú távú koncepció a gazdaságfejlesztésre, a társadalmi és gazdasági hatásai pedig tisztázatlanok. A kormánynak fel kell végre ismernie, hogy az uniós forrásokkal nem lehet helyettesíteni a valódi gazdaságpolitikát és az ezen alapuló reformokat, a valódi reformokat.

A jelenlegi gazdasági folyamatok elborzasztó képet mutatnak. Magyarország egyre jobban elmarad az uniós országoktól. Már az újonnan csatlakozott országok fejlődése is nagyságrendekkel előttünk jár. A költségvetés tervezetéből azonban jól látszik, hogy a kormánykoalíció gyenge teljesítménye, kapkodó politikája 2008-ban sem fog megváltozni - sajnos.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalásképpen: a Magyar Demokrata Fórum számára elfogadhatatlan a költségvetési törvényjavaslat, hiszen a középosztály lecsúszásának megállításához reformretorika helyett átgondolt, normális gazdaságpolitikára volna szükség.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu