VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Igyekszem az elnök úr intelmeit megfogadni, de megjegyezném, hogy azért amikor az iménti példákat Józsa képviselő úr, aki földim, hozta, remélem, nem értelmezi másképp, és támogatni fogja a Csongrádot elkerülő út hátralévő szakaszának megépítését, annak az önrészének a biztosítását, és a többit majd ő is nagyon igyekszik majd, gondolom, lobbizni más forrásokból. Ezt csak figyelemfelhívásul próbáltam felé tolmácsolni, hiszen ez az út hiányzik a 451-es út mentén ahhoz, hogy az ott lévő települések mindegyike rendelkezzen elkerülő úttal. Megvan az orosházi, megvan a szentesi, megvan a félegyházi, és ne legyen már lyuk a térképen, el kellene készíteni, megépíteni a Csongrádot elkerülő utat is. A fele annak is készen van, mindenféle miniszterek ott ígérték a választási kampány alatt, sőt miniszterelnök-jelöltek is. Nem mondom ki a nevüket, mert nem akarok itt népszerűségi kampányt mellettük, bár nem készült el ez az út.
Hasonlóan fontos Csongrád vonatkozásában a Tisza-gát hátralévő szakaszának megerősítése, hiszen ebben a csapadékosnak induló télies időjárásban nem mindegy, hogy milyen erős védvonal áll a város mögött, van-e ott olyan szakasz, ami még hiányos, meg kell építeni. Hasonló módon az Öregszőlőknek árvízvédelmi fővédvonallá kell minősíteni egy bizonyos szakaszát, hiszen a mostani vízmagasságnak már nem állt ellen ez a természetes védvonal, emelni kell, szélesíteni kell ezt a részt.
Köszönöm szépen. Erről szólnak a javaslataim.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés