VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A délelőtt folyamán vagy kora délután Fodor Gábor miniszter úr azt mondotta, hogy soha nem látott pénz van a környezetvédelemre, arra, hogy környezetvédelmi feladatokat lehessen megoldani a 2008. évben. Ma már minthogyha ez a kijelentés kicsit ismerős lenne, mert jól emlékszem, hogy a választás hevében, amikor is Sándorfalvát várossá nyilvánították, Lamperth Mónika, akkori belügyminiszter asszony határozott ígéretet tett arra vonatkozólag, hogy a Sándorfalva-Szatymaz szennyvíztisztító megépítésének elindítását meg fogja segíteni, és forrást fognak erre biztosítani. Hát mind a mai napig ez nem történt meg. Én bízom Fodor Gáborban, és az államtitkár úr itt van - nagyon nézegeti a számítógépét, de egy pillanatra, ha rám figyelne -, kérném tisztelettel, hogy az erre vonatkozó módosító indítványomat szíveskedjen támogatott javaslatként hozni ide a saját frakciója és a kormánypárti képviselők elé. Mi, állítom, hogy meg fogjuk szavazni.
Hasonló módon fogunk eljárni a Kistelek-Csengele-Balástya-Pusztaszer-Ópusztaszert érintő szennyvízberuházás esetén. Arra kérem a képviselőtársaimat is a kormányoldalon, hogy tegyék ezt, hiszen ennek valamiféle forrása mégis lehet, hiszen Fodor miniszter úr erre tett ígéretet a nap során. Kár, hogy nincs most itt.
Ugyanakkor önök mindig azt kérdezik, hogy milyen forrásból, honnan kellene ezt biztosítani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Egy csomó olyan belső tartalékot lehet látni az önök költségvetésében, amelyek erről szólhatnak, és plusz a pluszadóbevételeket, amiket alulterveztek önök.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés