DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a törvénynek, amely - többen is említették - salátatörvénynek is nevezhető, az első részéhez, az első szakaszához szólnék hozzá, ami elsősorban a polgármesteri hivatalok, a körjegyzőségek témakörét próbálja valamilyen formában rendezni.

Egy olyan országban, amelyben olyan nagy számban vannak aprófalvak, ezer vagy ötszáz lélekszám alatti települések, és ezen belül is a megyék többségében különösen magas arányban vannak, mint Magyarországon, ez a kérdés nyilván nem kerülhető meg, ezzel előbb vagy utóbb foglalkozni kell. Egy nagyon régóta húzódó vajúdás egyik terméke ez itt most. Meggyőződésem, hogy a szándék tiszteletreméltósága mellett a kivitelezés hagy némi vagy annál is több kívánnivalót maga után. Nem sikerült ezt úgy istenigazából annak megfelelően elkészíteni, mint ahogy azok, akik készítették, vagy akik azt gondolták, hogy erre szükség van, elkészíteni szándékoztak.

Az alapvető aggály az, hogy szabad-e korlátozni az önkormányzatok önállóságát, bizonyos demokratikus jogaikat keretek közé beszorítani, megnyirbálni és kényszerpályára helyezni. Ez alapvető kérdés, amire választ kell adni. Meggyőződésem szerint egyedül ezen a kérdéskörön el lehetne vitatkozni néhány estén keresztül, s még akkor sem biztos, hogy meg tudnánk adni rá a méltó választ, s itt elsősorban a "méltó" szóra helyezném a hangsúlyt.

Néhány konkrét megjegyzésem lenne, kicsit alátámasztva és bizonyítva, hogy amit mondtam, az nem csupán közhelyek pufogtatása. Az első, amit megemlítenék, hogy miért csak kerek számokban lehet gondolkodni: ötszáz, ezer, kétezer. Miért nem nyolcszáz, miért nem háromszáz, miért nem ezerötszáz, miért nem kétezer-ötszáz? Miért nem lehet több részre osztani, miért csak ezekben lehet gondolkodni? Meggyőződésem szerint erre elvi választ nem lehet adni. Nincs magyarázat rá, sem matematikai, sem statisztikai értelemben, sem pedig tartalmi kérdéseket érintve.

A másik ilyen jellegű kérdés: mi az, hogy közel fekszik egymáshoz két település. Értem a törekvést, azt, hogy ne csak egymás mellett lévő határos települések alkothassanak körjegyzőséget egy harmadik településsel is, no de, például egy folyó két partján lévő település is nagyon közel van egymáshoz, de ha nincs köztük híd, akkor tulajdonképpen messzebb vannak egymástól, mintha ötven kilométerre lennének, hat településnyi távolságra. Ha nem határozzuk meg egzakt módon, akkor ez a megvalósításnál annyi problémát fog felvetni, amit nem lenne szerencsés felvállalni, mert több gondot teremtünk magunknak, mint amennyivel jelenleg meg kell küzdeni.

Vagy ott van például az a kifejezés, hogy "megyén belül". Amikor azt mondjuk, hogy gondolkodjunk régiókban vagy nagyobb egységekben, akkor hogy lehet beszűkíteni megyén belülre egy körjegyzőséget? Miközben, mondjuk, a LEADER-programban vagy a területfejlesztési kistérségekben a megyehatárt át lehet lépni, akkor egy körjegyzőségnél miért ne lehetne a megyehatár két oldalán lévő, két egymáshoz közeli településből körjegyzőséget csinálni? Miért kell ezt megkötni vagy behatárolni, ha már egyszer ebbe az irányba elindulunk?

Vagy itt van például az 500-1000 fő közötti települések sajátos problémaköre, ha megfelelnek annak a három elvárásnak, ami itt meg van fogalmazva. De mondhatnék még másik hármat, amit be lehetne emelni mint feltételt, de teljességgel érthetetlen számomra például a c) pont, amelyik a polgármesteri hivatal működtetésére kiegészítő állami támogatás igénybevételét kizárja. Ha én polgármester vagyok, akkor - bocsánatot kérek, de - egy laza ujjgyakorlattal elintézem, hogy a polgármesteri hivatal működése a költségvetésből megteremthető, legfeljebb a hozzám tartozó intézményekhez veszek fel kiegészítő támogatást. Azokat teszem hiányossá, a polgármesteri hivatalt pedig feltöltöm. A polgármesteri hivatal működőképes abból a pénzből, rentábilis, az intézmények pedig nem, s akkor máris oda tartozom. Ez csak technikai kérdés. Meggyőződésem, hogy nem a polgármesteri hivatal működése a kérdés, hanem az, hogy a település egészének, az önkormányzatnak a működése kiegészített állami támogatás nélkül megvalósítható, vagy nem valósítható meg. Természetesen ezen is lehet vitatkozni, de ez mint feltétel meglehetősen kritikus.

Aztán ott van az, hogy kiválni csak év végén lehet, tehát fordulónapon, csatlakozni, létrehozni, megszüntetni viszont év közben bármikor. Ne mondja már nekem senki, hogy a létrehozás, a csatlakozás nem legalább olyan nagy kihívás! Egy valamilyen folyamatnak a megszüntetése, egy új létrehozása sokkal bonyolultabb dolog - csatlakozni, létrehozni, megszüntetni -, mint egynek kilépni az egészből. Ha az egyiket a fordulónaphoz kötjük, akkor nyilvánvaló, hogy valamennyi ilyen meghatározó tevékenységet szintén fordulónaphoz kell kötni, hiszen év közben meglehetősen nehéz akár intézményeket, akár hivatalt, akár pénzügyi, költségvetési helyzetet új alapokra helyezve továbbvinni vagy elindítani.

(19.50)

Képviselőtársam mondja, mert közben erről beszélgettünk; a javaslat azt mondja, hogy 1000 fős település önmagában megélhet, 900 fős település pedig már nem, az csak körjegyzőségben lehet, ha nem felel meg az elvárásoknak. Bocsánatot kérek, egy 900 fős települést kizárunk ebből, de ha két darab 100 lakosú település összeáll, az már körjegyzőségként működhet. Tehát a 100 plusz 100, azaz 200 több mint egyszer 900 e szerint javaslat szerint. Ez abszolút nehezen elfogadható és nehezen megmagyarázható kérdés, mert mitől erősebb két 100 fős, ha összeáll, mint egy 900 fős település. Persze ettől még lehet, még egyszer mondom, de nem törvényszerű, hogy a 900 mindig kevesebb, mint a kétszer 100. Mert ide az van leírva, hogy a 900 mindig kevesebb, mint a 100 plusz 100.

Ezeket, úgy gondolom, érdemes végiggondolni, és ha ezekre értelmes választ tudunk adni, akkor egy érdemleges előterjesztésben talán előrébb jutunk ebben a régóta csócsált, próbálgatott kérdésben, amiben talán érdemes egy ilyen országban, ahogy mondtam, ahol ennyi kistelepülés van, és ennyi költségvetési pénzügyi problémával küzdő, működési problémával küzdő kistelepülés van, mint amilyen Magyarország. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu