TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Választókerületem polgára - a rákbetegséggel küzdő rokkantnyugdíjas hölgy édesapja halála utána után örökölt - szőlőkivágási támogatás iránti kérelmet nyújtott be a hivatalhoz. Mivel a Dombóvár-Szőlőhegyen lévő szőlőterületet előzőleg művelő édesapja a Tamási Hegyközségnél volt tag, a kitöltött nyomtatványokat természetesen ott adta le. Június 18-án azonban a tamási hegybíró értesítette, hogy az MVH-tól telefonon hívta a hivatalnok, hogy ő mint hegybíró, nem jó nyomtatványt adott ügyfelének, aki természetesen elutazott Tamásiba, kitöltötte a helyes nyomtatványokat, amit még aznap postára adtak.

Másfél hónap eltelte után a változatosság kedvéért az MVH hivatalnoka hívta, hogy miért adott be két pályázatot; megismétlem, miért adott be két pályázatot. Ezért aztán levélben jelölte meg, melyik pályázatot vegyék figyelembe. Később az MVH arról értesítette, hogy miért a saját nevén adta be a kérvényt, mivel az ő nyilvántartásukban még elhunyt édesapja szerepel, továbbá hiányolták azt is, hogy a hegybírói hozzájárulás nem az ő nevére szól, hanem édesapjáéra. Az utolsó levélben már csak arról tájékoztatták, hogy a kérelem beérkezésének napján szabad keret nem áll rendelkezésre, és a támogatás mellett történő kivágást nem engedélyezik.

Tisztelt Államtitkár Úr! Nincs felelőse annak, hogy ha voltak is hiányosságok, nem a kérelmező volt az okozója? Értelmetlen a fellebbezése is?

Tisztelettel várom, várjuk válaszát. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu