DR. BÁRÁNDY GERGELY, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság az előttünk fekvő törvényjavaslatot megtárgyalta. Az a vélemény alakult ki, hogy a módosítás szükséges, éppen a korábbi módosítások során felmerült pontosítás igénye miatt. Turi-Kovács képviselő úr kiemelte még azt is, hogy azért is ért egyet a törvényjavaslattal, mert az ügyvédek nagy száma indokolja azt, hogy ezeknek az ügyvédeknek pluszfeladatokat találjunk, és ez a feladat igazán testhezálló az ügyvédek számára, tehát támogatható.
Végül az alkotmányügyi bizottság egyhangú szavazással a javaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés