KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Csáky képviselő úr és mások, akik azt kifogásolják, hogy most itt a kormánypártok százas nagyságrendben nyújtanak be módosító indítványt a törvényjavaslathoz, úgy tesznek, mintha ez valami újszerű dolog lenne - hát ez egy teljesen természetes dolog itt a törvényalkotás során! Már a hozzászólásomban visszatekintettem a tíz évvel ezelőtti időszakra, most is vissza kell hogy tekintsek. Akkor, amikor az egészségügyi törvényt megalkottuk, nem száz, háromszáz módosító javaslat került benyújtásra. Akkor persze az akkori ellenzék másképp állt ezekhez a kérdésekhez, és nem úgy viszonyult hozzá, mint ahogy most a Fidesz, hogy hát nem szavazzuk meg a módosítókat, nem is nyújtunk be hozzá.
Tehát azt gondolom, egészen más a felelőssége a képviselőnek akkor, amikor itt tárgyalunk az egyes törvényjavaslatokról, tehát nem kell csodálkozni azon. Igen, van időnk, lehetőség van a bizottságokban is a módosító indítványokat megtárgyalni, nem kell azon csodálkozni, hogy ilyen nagyszámú módosító indítványt kell benyújtani. Nagy jelentőségű törvényjavaslatról van szó, szerteágazó kérdéseket kell szabályozni, ehhez pedig fel kell nőni, tisztelt Mikola képviselő úr, és nem az a megoldás... (Dr. Mikola István felállva, meghajolva: Köszönöm.) Másképpen is, nemcsak felállva, hanem szellemileg is, úgy gondolom, időszerű lenne hozzánőni a kérdéshez, és akkor azt hiszem, valóban közösen meg tudjuk alkotni ezt a törvényjavaslatot. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés