DR. NYITRAI ZSOLT, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Az a tisztem, hogy az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának jelen törvényjavaslattal kapcsolatos kisebbségi véleményét és álláspontját ismertessem önökkel.
Ahogy azt az előbb Márfai kolléga úr itt említette, a bizottságunk megtárgyalta a javaslatot, 12 igen szavazattal, 5 tartózkodás mellett általános vitára ugyan alkalmasnak találta, azonban az az öt képviselőtársunk, aki tartózkodott, azért tette ezt jelen törvényjavaslatnál, merthogy a törvényjavaslat, módosítástervezet több pontján demokratikus aggályaik vannak, amelyeket a következő felszólalásomban, amikor a Fidesz álláspontját ismertetem, részletesen is megosztok majd önökkel.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés