DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja támogatja Balsai István képviselő úr javaslatának tárgysorozatba-vételét.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az adófizetők pénzéről, költségvetési tételekről van szó. Balsai képviselő úr nem vizsgálóbizottságot indítványozott, nem azt a szervet, amelyre, sajnos, meglehetősen átpolitizált tevékenység a jellemző, amelynek működésével szemben sokszor merültek fel kifogások, és láthatjuk, hogy az esetek nagyon nagy részében nem is tud eredményre jutni. A képviselő úr politikától független, politikától mentes szervezet vizsgálatát kezdeményezi, az Állami Számvevőszékét, amely az alkotmány értelmében az Országgyűlés pénzügyi, gazdasági ellenőrző szerve. Ez az a szerv, amely kifejezetten erre a feladatra került felállításra, ez az a szerv, amelyben hivatásos pártsemleges számvevők végzik a munkájukat, és végeznek objektív munkát. És ez az a szerv, amelynek az élén álló elnök valamennyiünk bizalmából tölti be ezt a funkciót.
Úgy gondolom, hogy a pénzügyek korrekt kezelése, az alkotmányos jogállam működésének a követelménye feltétlenül megkívánja azt, hogy éljünk az alkotmányos vizsgálat lehetőségével, és az erre hivatott szervet ezzel ruházzuk fel. Én is hangsúlyozom azt, amit Mádi képviselő úr: mindenféle tisztasági csomag és program hiteltelen, ha ilyesfajta vizsgálatoktól elzárkózunk.
Kérem, vegyék tárgysorozatba a javaslatot. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés