DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a választ, államtitkár úr. A felmérések azt mutatják, hogy nem is elsősorban, vagy legalábbis nem direkt módon az anyagi háttér, hanem a társadalmi, kulturális háttér a meghatározó. Ez elég jól ismert, azonban a PISA-jelentésből hadd idézzek egy kevésbé ismert összefüggést. E felmérés szerint az OECD átlagában a szülők által elvégzett minden iskolai év 4,7 pontnyi emelkedést jelent a tanulói előmenetelben. Ez Magyarországon csaknem két és félszeres, az OECD-országok közül a legmagasabb, 12,1 pontos előmenetel-emelkedést jelent. Magyarán, minél iskolázottabbak, képzettebbek a szülők, annál nagyobb az esélye a tanulónak a jó iskolai teljesítményre és ezzel a teljes értékű iskoláztatás megszerzésére.

Azt kérem államtitkár úrtól, hogy ennek a folyamatnak a felszámolásában, illetve visszafordításában igyekezzék még többet tenni a minisztérium. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu