DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Vegyük úgy, hogy most én is tapsoltam az ön korrekt válasza miatt, mert azt gondolom, hogy ebben a kérdésben is feltétlenül szükséges az ellenzék és a kormánypártok összefogása, együttműködése. Teljesen természetes módon itt szükség van arra is, több tárca - ha csak egymásra nézünk -, az egészségügyi tárca, az FVM vagy az oktatási tárca, a szociális tárca - mindegyik tárca - napi és koordinált mozgása kell ahhoz, hogy a problémát megoldhassuk.
Egy félreértést hadd tisztázzak: természetesen nem arról van szó, hogy egy ma még esetleg közművekkel, elektromos árammal, úttal el nem látott környezetben élő tanyasi családnak kellene pályázatokat tudni beadni az európai uniós forrásokra. Ezt képtelenség elvárni a mai helyzetben. De mondjuk, ha példát hozhatok, Hódmezővásárhely polgármestere tudna arról sokat mesélni - vagy éppen Mórahalom polgármestere, mindketten fideszes parlamenti képviselők -, hogy nekik mint egyébként a tanyasi körzet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) központi településének, mekkora felelősségük és lehetőségük van abban, hogy segítsék ezeket a családokat, még egyszer mondom, kormányzati programok felhasználásával.
Köszönöm a lehetőséget. Elküldöm a képviselő úrnak a háttéranyagokat. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés