MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség egyértelműen indokoltnak látja azt, hogy ezt az ügyet alaposan vizsgáljuk meg az egész parlament tekintélye okán, de leginkább a Magyar Szocialista Párt érdeke miatt is (Derültség az MSZP soraiban. - Közbeszólás ugyanonnan: Nagyon jó!), hiszen éppen önöknek kellene egy világos, egyértelmű bizonyítvány arról, hogy rendben van minden, és nem történt itt semmi olyan dolog, amit titkolniuk kellene. Ezt a bizonyítványt kellene hogy kiállítsa nem más, mint az Állami Számvevőszék, amelynek, azt gondolom, a pártatlanságát és a szakmai felkészültségét mindannyian nagyra becsüljük.
Tehát ilyen értelemben nem látom igazán elvi akadályát. Ha ez mégse történne meg, akkor alapvetően visszaszáll a gyanú azokra, akik ezt nem szavazzák meg, ez pedig, azt gondolom, semmiképpen nem lenne szerencsés. Tehát közösen kerüljük el ezt a negatív forgatókönyvet, adjuk át az Állami Számvevőszéknek a vizsgálatot, vizsgálja meg ezt a kérdést alaposan, és amennyiben tényleg úgy van, ahogy önök állítják, hogy minden a legnagyobb rendben van, akkor ő hadd mondja ezt ki. Amennyiben önök ezzel nem értenek egyet, sajnálatos módon ezzel a gyanút erősítik, és egyértelműen rontják annak az esélyét, hogy a parlamenti pártok egyébként is alacsony tekintélye valamelyest is rendben legyen és rendeződjön.
Ezen belül nyilvánvalóan a Szocialista Párt személyesen érintett, az ő képviselőinek kellene elsőként megszavazni ezt az indítványt. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés