MÉCS IMRE, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Öntől is elnézést kérek a hangomért. A honvédelmi és rendészeti bizottság a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról szóló T/4410. számú törvényjavaslatot megvitatta, igen élénk vita alakult ki a bizottságban a törvényjavaslat körül. Ezt valamennyien fontosnak tartottuk, és végül 7 igen szavazattal, 5 tartózkodás mellett általános vitára ajánlottuk.

A tartózkodással azt kívánták kifejezni az ellenzéki képviselők, hogy alapvetően egyetértenek a szabályozással, hiszen ahogy az államtitkár úr is elmondta, készülőben van a szabálysértési kódex, és a szabálysértésekkel kapcsolatos eddigi tapasztalatok beépíthetőek, de van néhány fontos sarokpont, amelyekkel kapcsolatban már most intézkedéseket kell tenni. Ezek közül a legfontosabbnak a kézbesítési vélelem megdöntését tartottuk, ezért döntött így a bizottság.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu