DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mint ahogy bizonyára ön előtt is ismert, a légimentés kérdése az elmúlt két évben hol a média, hol a politika, hol pedig mindkettő középpontjába került. (Zaj. - Az elnök csenget.) A változások jelentősége, az EU-s normáknak megfelelőségi szándék, a repülésbiztonsági kívánalmak és nem utolsósorban a lakosság sürgősségi ellátását is érintő esélyegyenlőségi prioritás vezette a kormányt akkor, amikor megalkotta és elfogadta a száz lépés programban a mentés és a légimentés fejlesztését.

Képviselő úr figyelmét valószínűleg elkerülte, hogy a program keretében most már nyolc darab mentőhelikopter áll rendelkezésre, s ezekkel a gépekkel 2007. május 1-je óta hat darab légimentőbázis működik, ebből gyakorlatilag kettő 2007-ben épült meg. Ahhoz, hogy a hetedik légimentőbázis beindítható legyen - amellyel az ország közel teljes lefedettsége lesz biztosítható -, a dél-alföldi régióban kellett egy megfelelő helyszínt találni. A dél-alföldi régió fejlesztése kapcsán komoly vita bontakozott ki arról, hogy melyik legyen a megfelelő helyszín, Szeged vagy Szentes. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szentes!) Szeged mellett szólt a felkészültebb infrastruktúra, a környékbeli nagyobb kórházi felszereltség, Szentes mellett a nagyobb területi lefedettség.

(15.10)

A tárca, látva a szakmai és a helyi lakossági konfliktusokat, széles körű szakmai egyeztetést folytatott le az érintettekkel a legideálisabb helyszín kiválasztása érdekében. A helyszín kiválasztásánál végül az az érv győzött, hogy a lefedettséget biztosítsuk, azaz a 15 percen belüli kiérkezést, ezzel is javítva az esélyegyenlőséget. Így döntött úgy a tárca a szakmai egyeztetések után, hogy a hetedik bázis helyszíne Szentes lesz.

A dél-alföldi régióban egyébként indokolt esetben eddig is volt lehetőség mentőhelikopter igénybevételére, mint azt a képviselő úr nagyon pontosan tudja, hiszen előfordult már, hogy gyakorlatilag az összes mentőhelikopter ebben a térségben dolgozott, mint például az ön által is említett bélmegyeri buszbalesetnél, ahol a nyolcból három darab mentőhelikoptert vezényelt oda az Országos Mentőszolgálat. Egyébként az első mentőhelikopter az első mentőautó megérkezését követően 20 perccel érkezett meg, az első mentőegység 12 percen belül, a 20 sérült miatt további 10 mentőautó érkezett 10 percen belül, tehát 30 mentőautó, 3 darab mentőhelikopter állt ott rendelkezésre.

Mint ahogy a keceli esetet is szeretném helyesbíteni, hiszen valóban Pécsről indították a helikoptert, azonban kiemelendő, hogy a szükséges elsődleges ellátást már a helyszínen lévő mentőgépkocsik megtették megfelelő időben és mértékben, és ezt követően, egy sikeres újraélesztést követően történt meg a szállítás - az újjáélesztés volt az oka, hogy elhúzódott a szállítás.

Mint a képviselő úr is említette, és nagyon pontosan, az új földi és légimentő-állomások forrásigénye magas, éppen ezért ennek fedezetét az Új Magyarország fejlesztési tervben tervezzük biztosítani, ahol az első kettő évben 7 milliárd forint áll rendelkezésünkre. A tervezési felhívás év végén, év elején készül el az uniós folyamatnak és az uniós elvárásnak megfelelően, ezt követően kerülhet sor a közbeszerzési eljárás megindítására, szintén szabályszerűen.

Arról is tájékoztatom a képviselő urat, hogy az új bázisok működtetésének finanszírozására 2007-ben nem került sor önálló törvényi sor kialakítására. Az ön által említett 400 millió forintot működtetési többletkiadással fedeztük, azonban, mivel az Unióból rendelkezésünkre áll a forrás fejlesztésre, sok más fejlesztéssel együtt, ezért a fel nem használt keretet többek között a mentőszolgálatnál megvalósuló felhalmozási és rekonstrukciós (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) célokra használta és használja a minisztérium.

Amúgy pedig nyolc megyében támogatjuk mentőhelikopter-leszállópálya építését vagy rekonstrukcióját (Az elnök ismét csenget.) 50 millió értékben.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu