DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztett javaslatot a Kereszténydemokrata Néppárt támogatja, és nem is szeretnék a javaslattal kapcsolatos kritikát mondani. Egyetértünk vele, de azért kérem, hogy a Németh Zsolt által elmondottakat szívleljék meg.

Amiért viszont szót kértem, az az eljárás, ami most már teljesen eluralkodott, tisztelt Országgyűlés: a mai ülésünket előkészítő csütörtöki házbizottsági ülésen ez a törvényjavaslat még nem volt benyújtva. Kilátásba helyezte a Ház vezetése, hogy önöktől a Házszabálytól való eltérést kéri egy olyan törvényjavaslathoz, amit a kormány még nem készített el; nem készített el, annak ellenére, hogy az egyezményt magyar, angol és ukrán nyelven szeptember 18-án aláírták. Az a törvényjavaslat, ami ennek az egyezménynek a hatályba léptetése, rutinmunka egy átlag helyen, de a Magyar Köztársaság igazságügyért felelős minisztériumát ez hónapokig megoldhatatlan probléma elé állította, ezért aztán, hogy az ott élő magyarságnak és a kárpátaljaiaknak ne legyen hátrányuk, mi a Házszabálytól való eltérést természetesen megszavaztuk, így a Ház dönteni tud. De azért szeretnénk leszögezni, hogy már a tűréshatár felső szélén van, amit a kormány a Házzal és a Házszabály rendelkezéseivel szemben elkövet az utóbbi időben.

Köszönöm szépen. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu