JUHÁSZ GÁBOR igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Tájékoztatom, hogy a fenti kérdésben előzményként említett szexuális zaklatás miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi rendőrkapitányságán jelenleg is folyik a nyomozás. A rendőrség által kijelölt igazságügyi szakértő véleménye elkészülte után ez év októberében kiegészítő szakértői vélemény készült, majd az ügyész utasítása alapján pszichológus szakértő kirendelésére is sor került. Mivel a gyanúsítottként kihallgatott élettárs jelenleg külföldön tartózkodik, így a szakértői vizsgálatra csak a hazatérte után kerülhet sor.

A rendelkezésünkre álló információk szerint a nyomozó hatóság a határidőket betartja, az ügyészség által meghatározott feladatokat maradéktalanul végrehajtja. Az ügy előadója két esetben is kezdeményezte a távol tartás elrendelését, amit a bíróság mindkét alkalommal elutasított. A gyámhatóság az ügyet lezárta, a gyermeket nem vette védelembe. Az illetékes bíróságon kezdeményezett gyermekelhelyezési per folyamatáról információkkal én magam nem rendelkezem.

Ezenkívül tájékoztatom a képviselő urat, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény értelmében a kiskorú sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt soron kívül kell lefolytatni a büntetőeljárást, és szeretném önnek hangsúlyozni, hogy ezt a bizonyos soronkívüliséget, az eljárás valamennyi követelményét a rendőrség betartja.

Köszönöm szépen, kérem válaszom elfogadását.

Forrás: parlament.hu