JUHÁSZ GÁBOR igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Abban bíztunk mi is, hogy minden parlamenti pártnak olyan fontos ez a javaslat, a kihirdetés határideje olyan fontos, hogy kialakul itt egy ötpárti konszenzus, és meg tudjuk szavazni. Ugyanakkor szeretném mondani egyrészt, hogy én igazságügyi és rendészeti államtitkár vagyok, nem pedig belügyi, bár voltak régi szép idők, amikor az is voltam.
Másrészt jelenleg az Ukrajnával kapcsolatos kishatárforgalmi egyezményt tárgyaljuk, tehát a Vajdaságra vonatkozóan ebből az égvilágon semmilyen konzekvenciát nem kell levonni.
Azt a vádat, amit Rubovszky képviselő úr elmondott, hogy a kormány nem készítette el, szeretném visszautasítani, hiszen ennek az egyezménynek a kihirdetése több más kihirdetendő egyezménnyel együtt egy csomagban került a Ház elé. Éppen azért vettük ki belőle és kértünk a Házszabálytól eltérő tárgyalást, hogy időben ki tudjuk hirdetni, hogy - ahogy itt is elhangzott - Mikulásra életbe tudjon lépni ez az egyezmény. Tehát az IRM-nek ez nem megoldhatatlan, hanem egy nagyon kedves, a szívünkhöz közel álló feladat volt, amelyhez - bízom benne - az önök szavazatával mindnyájan hozzájutunk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés