DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Szabó Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Ön csúsztat. Abban az évben az én emlékeim szerint mintegy 50 milliárd volt a címzett és céltámogatás. Abból egyébként néhány milliárd is, amely három évre elosztott, nem a 90 százalékát jelenti. Ön mint matematikus ezt nyilván nagyon jól tudja. (Dr. Szabó Zoltán közbeszól.)
A másik, azt is nagyon jól tudja, hogy amikor ennek a vitája folyt... És nem tisztem megvédeni az akkori döntéshozókat, köztük magamat, de azért hadd mondjam el, hogy ez egy nyílt karszton fekvő vízbázis, 1/1-es vízbázis. Ezek kiemelt sorrendben kerülnek megvalósításra, mint ahogy ez akár Észak-Magyarországon vagy a Közép-Dunántúlon máshol is megvalósult.
Ami pedig Gegesy képviselő úr felszólalását és az iménti felszólalásokat illeti, tudjuk, hogy '94-ben megszűnt az önkormányzatok aranykora, kénytelenek voltak a Bokros-csomag idején, a Suchman-féle privatizáció után a vonalas létesítményeikkel járó részvénycsomagjaikat áron alul eladni, értéktelenül. A GDP 19 százaléka jutott az önkormányzatoknak a '90-es évek első felében, ma ez alig haladja meg a 10 százalékot. Ha 40 százalék jut a központi kapcsolatokból, akkor 60 százalékot nyilván máshonnan kell hozzátenniük a helyi önkormányzatoknak. Ezt adóemelésekből, díj- és árbevételekből kell mellétenni, noha egyébként az állam helyett látnak el feladatot, amire az állam egyébként nem ad elegendő forrást. Erről beszéltünk.
Én örülök, ha van olyan városvezető, aki már októberben tudja, hogy milyen lesz a parlamenti költségvetés benyújtása előtt a saját költségvetése. Én ezt nem tudom, hiszen ez még az utolsó pillanatig is változik. Erről az imént éppen Botka Lajosné és jó néhányan beszéltek, akik módosító indítványt nyújtottak be.
Ráadásul a bérmegállapodást sem ismerjük, amelyik a legnagyobb tételt jelenti a helyi foglalkoztatóknál, azaz az önkormányzatoknál. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés