DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Meggyőződésem, mondhatom úgy, hogy személyes tapasztalatokon nyugvó meggyőződésem, hogy a magyar erdei falopásnak nem a szociális indíttatás a gyökere. Ennek megfelelően én ezt a két kérdést ezért is választottam külön.

Azt hiszem, hogy azok, akik adott esetben fűtési támogatást igényelhetnének Karsai úr gondolatai figyelembevételével, azok ma is szabályos beszerzési csatornákon szerzik ezt be. Ennek megfelelően azt gondolom, hogy ez a része ekként értelmezhető, és sajnos valamilyen más technikát kellene alkalmazni az erdeink megvédése érdekében.

Én magam egyébként az őrszolgálatosoknál karakánabb, és a rendőri szervekkel való együttműködést a mainál sokkal jobban biztosító technikákban jobban hinnék e tekintetben. Ráadásul azt gondolom, hogy egy megerősített erdei, mezei, halászati, mert ez is ide tartozik, természetvédelmi őrszolgálat együttese sokkal inkább tudná szolgálni a környezeti elemeink biztonságához fűződő érdekeket.

(10.30)

Még egy dolog: ezek rendkívül kitett jószágok, hiszen az év 365 napján felügyelet nélkül vannak. Azt gondolom, hogy ezt a vonulatot kellene sokkal határozottabban végiggondolni, és ha az ehhez használt eszközöket például külön, önálló intézkedésként mindig következetesen elkoboznák az eljáró hatóságok, valószínűleg erdeinket és az összes megemlített jószágot jobban tudnánk védeni.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu