DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Két előző felszólaló szívemből beszélt, amikor a pályázatok és a költségvetés viszonyáról úgy szólt, hogy a költségvetés egy fix alap, a pályázat viszont bizonytalan. Én alapjában véve ezzel messzemenően egyetértek. Akkor nyomtam be a gombot, amikor az alsó tagozatokról volt szó. Én úgy gondolom, hogy a vidék Magyarországának, a magyar településszerkezetnek, a magyar értékeknek az a megbecsülése és az a továbbfejlesztése, továbbvitele, ha a kistelepüléseken megtartjuk, ha mást nem, a négy osztályt.

Ha arra gondolok, hogy az előző körben elesett néhány olyan módosító, ami erre vonatkozott, akkor szomorú vagyok, meg ha arra gondolok, hogy Tunéziában járva azt tudtuk meg, hogy minden olyan településnek, ahol 200 ember lakik, kötelező iskolát csinálni, az jutott eszembe, hogy bizony a Vas megyei kistérségekben nagyobb települések is vannak iskola nélkül. Arról már nem is beszélek, hogy a közlekedést is egyre inkább rontjuk. Tehát az iskolákat, a kisiskolákat messzemenően támogatni kéne, és messzemenően nem kéne azt támogatni, hogy ezeknek a településeknek a közlekedését rontsuk.

Köszönöm. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu