DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Szűcs Erikának mondanám, illetve az egész Háznak; itt számos esetben előkerül a mentés és a betegszállítás szétválasztása. Való igaz, az Országos Mentőszolgálat annak előtte egy mentő-betegszállító rendszer volt. Most mentést végző, illetve kis részben betegszállítást is végző rendszer. Ez nem azt jelenti, hogy annyival kevesebb feladat lett, akkor ennyivel kevesebb teljesítmény kell, hiszen az a helyzet, hogy a mentő-betegszállító rendszernek éppen az volt az előnye, hogy amikor éppen mentést nem végeztek az emberek, akkor bevonhatók voltak a feladatok ellátásába.
Vojnik képviselő asszony rám mosolyog, és ő is tudja, hogy a feladatok 70 százalékát nemcsak sürgősségi ellátásra való, tehát esetkocsik látták el - az azonnalos feladatoknak -, hanem a betegszállító autók. Különválasztottuk. Mit mondott a miniszteri biztos úr február 27-én? Azt, hogy drágább lesz a rendszer, tudjuk, csak jobb lesz.
(12.10)
A rendelkezésre állási időt, tehát a rendelkezésre állást továbbra is meg kell fizetni. Ugyanannyi autó kell ugyanolyan teljesítmény eléréséhez, sőt én mondanám, hogy egy kicsit több, mert a többi autó járkált, most meg benn vannak a mentőállomáson. Tehát nem azt jelenti a kettőnek a szétválasztása, hogy most olcsóbban megúsztuk. Igenis drágább lett. De nagyon örülök neki, hogy nem az a baj, hogy drágább lett, hanem az a lényeg, hogy jobb legyen. Csak ehhez kell a működési költség.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés