DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Négy kérdéskörben szeretném módosító indítványokra felhívni az önök tisztelt figyelmét.

Az első a ma már többször említett és érintett alapfokú művészetoktatás kérdése. Emlékeztetném a tisztelt képviselőtársaimat, hogy az alapfokú művészetoktatás normatív támogatásával kapcsolatban korábban sok fenntartás fogalmazódott meg, amelyek lényegében arra vonatkoztak, hogy magukat művészeti oktatással foglalkozónak mondó magánvállalkozások lényegében minden különösebb teljesítés nélkül felvették a normatívát hihetetlen sok tanuló után, anélkül, hogy bármiféle tényleges oktatási tevékenységet folytatnának.

Ennek a problémának a kiszűrésére állapodtunk meg tavaly ilyenkor a művészeti iskolák szövetségével abban, hogy egy minősítő eljárás indul meg, amely kiterjed valamennyi Magyarországon bejegyzett, alapfokú művészetoktatást folytató intézményre, és amely vizsgálja mind a törvényes feltételek meglétét, mind pedig azt, hogy a szóban forgó intézmény milyen színvonalon folytatja a művészetoktatás tevékenységét. Nos, ez a minősítő eljárás a végére érkezett, és ezt a költségvetést benyújtó kormány is figyelembe kívánta venni, amennyiben azt indítványozta, hogy a tavalyi normatíva 70 százalékát kapják meg az intézmények normatív támogatásként, az alapfokú művészetoktatás támogatására szánt további összeg pedig egy pályázati alapba kerüljön be, amelyből a minősítési eljárásnak megfelelően pályázhatnak az intézmények további támogatásra. Tehát ebből a pályázati alapból juttatott támogatásban vehették volna figyelembe a minősítés eredményét.

Ehhez képest nyújtottunk be módosító indítványt, amely ezt a 70 százalékot kétfelé választotta volna. Azt javasoltuk, hogy miközben az helyes, hogy a törvényes feltételeknek meg nem felelő intézmények egyáltalán ne kapjanak támogatást, aközben a nem minősített intézmények a korábbi normatívának ne 70, hanem csak 50 százalékát kapják meg, ezzel szemben a minősített intézmények a teljes korábbi normatívát, tehát 100 százalékot kapjanak. Így is keletkezik egy meglehetősen tekintélyes összeg, amelyet az egészen kiváló művészeti oktatást folytató intézmények továbbra is pályázat útján vehetnek igénybe.

Ez a módosítás kiszűri azt az egyébként minden önkormányzati költségvetési politikában jártas ember számára valóban életszerűnek tűnő problémát, hogy egy pályázati pénzre nem lehet költségvetést tervezni, költségvetést normatív támogatásra lehet tervezni. Ami jár, az jár, ezt március 15-ig az önkormányzatnak el kell döntenie, hogy mi az a bevétel, amivel biztosan számolhat. Ez a módosító indítvány - pontosabban: módosítóindítvány-csomag - tehát anélkül, hogy az erre a célra szánt összeget jelentősen megnövelné, átszabja azt a költségvetési támogatási logikát, amelyet eredetileg a kormány benyújtott.

A másik terület, amelyre fel szeretném hívni a figyelmüket, a kollégiumok működése.

(13.40)

Az általános vitában Pokorni képviselő úr szólt hosszan a kollégiumok támogatásáról és arról a problémáról, hogy a kollégium az a közoktatási intézmény, amelynek költségvetési támogatásával célszerű a 100 százalékot, a teljes kiadási költséget megcélozni; tekintettel arra, hogy a kollégium jellegzetesen olyan intézmény, amelyet nem annak a településnek a polgárai, illetőleg a település polgárainak gyermekei vesznek igénybe, ahol a kollégium épült. Ilyen módon tehát az adott önkormányzat vajmi kevéssé érdekelt abban, hogy saját más irányú forrásait ennek a kollégiumnak a fenntartására és működtetésére fordítsa.

Nem lehet az ez évi költségvetési kondíciók közepette ezt az egyébként általunk is támogatott elvet érvényesíteni. Nem sikerül, nincs forrás arra, hogy a kollégiumok a tavalyinál nagyobb mértékű támogatásban részesülhessenek, a tényleges költségeket a tavalyinál nagyobb mértékben támogató költségvetési támogatásban részesüljenek. Abban azonban a benyújtott módosító indítvány változtatást javasol, hogy a közoktatásban alkalmazott úgynevezett teljesítménymutatóhoz hasonló képlet, amely a kollégiumok normatív támogatását hivatott meghatározni, e képletben a Kollégiumok Országos Szövetségével folytatott tárgyalásaink során módosításokat javaslunk, amelyek jobban kifejezik a kollégiumban folyó szakmai munka minőségét és mennyiségét. E tekintetben tehát, ha a költségvetési forrásokat lényegesen emelni a benyújtotthoz képest nem is tudtuk, úgy gondoljuk, hogy a támogatások elosztásában egy, a szakma álláspontját jobban figyelembe vevő elosztási rendszert kellene alkalmazni.

A következő téma, amelyre fontosnak tartom fölhívni a tisztelt Ház figyelmét, ez a középiskolába, illetőleg szakiskolába bejáró tanulók ellátása. Budapesten, de nemcsak Budapesten, hanem minden nagyvárosban komoly probléma az - hasonlóképpen, ahogyan az előzőekben a kollégiumoknál világítottam rá az önkormányzat érdekeltségére -, súlyos probléma az, hogy az agglomerációból bejáró középiskolás diákok normatíván felüli támogatását, azt a költséget, amibe az ő oktatásuk az önkormányzatnak normatíván fölül kerül, ezt a költségvetés valamilyen mértékben kipótolja. Hiszen ezeknek az agglomerációba tartozó diákoknak az oktatásában sem igazán érdekelt az az önkormányzat, amelyik fenntartja ezt a középiskolát.

Félő az, hogy ha ezek a támogatások nem emelkednek, akkor a nagyvárosok önkormányzatai számos középiskolát bezárnak, a saját tanulóikat kevesebb középiskolában is el tudják látni, az agglomeráció diákjai pedig ott maradnak középiskolai oktatási lehetőség nélkül. A nagyvárosban tőlük 10 kilométerre bezárnak egy gimnáziumot, náluk pedig építeni kell egyet annak érdekében, hogy az oktatáshoz fűződő alkotmányos jogokat teljesíteni lehessen. Ennél egészen bizonyosan olcsóbb az a megoldás, hogy a költségvetés kicsit jobban támogassa a bejáró diákok tanulását. Ezért tehát a korábbi 15 ezer forintos kiegészítő normatívát javasoljuk megemelni az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium fejezetén belül.

Végezetül az utolsó téma, amire fel szeretném hívni a figyelmüket, az a többcélú kistérségi társaságok közoktatási feladatainak támogatása. Tisztelt Ház! Az a helyzet, hogy jelen pillanatban a társuláson belül a települések abban vannak érdekeltté téve, hogy a tanulókat vagy diákokat lehetőség szerint utaztassák. Egy társuláson belüli tanulóra jutó bejárónormatíva - vagyis amit a költségvetés a normatíván felül azért juttat, hogy a másik település ellássa az ő közoktatását - 80 ezer forint, míg a kistelepülések tagiskoláinak támogatására, normatíván felüli támogatására fejenként 70 ezer forint jut. Tízezer forint különbség néhány gyerek esetében adott esetben megérheti azt, hogy inkább utaztassák.

Nem akarunk ilyen érdekeltséget teremteni. Ennek megfelelően tehát a teljes kistérségi társuláson belüli közoktatási kiegészítő normatívarendszert szeretnénk átszabni. Átszabni a tekintetben, hogy valamelyest mérséklődjék a bejárónormatívák összege, és ezzel azonos mértékű legyen a kistelepülések tagintézményeinek normatíván felüli tagintézményeibe járó tanulók után normatíván felül járó támogatás. Ez a támogatás terjedjen ki az óvodai ellátásra is, ne csak az általános iskola alsó tagozatára, és azokban a kistérségekben, amelyek az idevonatkozó kormányrendelet szerint a kifejezetten hátrányos helyzetű kistérségek, ezeknek a normatíván felül járó kiegészítő támogatásoknak a duplája járjon. Ezek a meglévő normatívarendszer átszabásával - nem is túlzottan nagy mértékű átszabásával - elérhető célok. Erre nézve nyújtottunk be módosító indítványt, és kérjük a támogatásukat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu