ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Jauernik Képviselőtársam! Több papírt kellett volna elkérni Bóka Istvántól meg talán az ellenzéki képviselőktől. Ezt mondom azért is, mert a tízezer fő alatti és fölötti települések között való különbségtételt magam sem tartom helyesnek. Tehát célszerű lenne, képviselőtársam, ha valóban ezt komolyan megvizsgálnánk, és a különbségtételnél ezek az arányok valamilyen úton-módon eltűnnének.
Érdekes, hogy az általános és a részletes vitában is ezekre a dolgokra mind fölhívtuk a figyelmet, voltak benn módosító indítványok, de ezek sorra-rendre le lettek szavazva. Kékesi képviselőtársam fölvetette a művészeti oktatást. Az általános vitában és a részletes vitában is Tatai-Tóth Andrással együtt kőkeményen védték azt az álláspontot, ami a költségvetésben benne volt. Ma már ön is rádöbbent arra, hogy kevés a művészeti oktatásnak az a szegmense, az a forrás, ami valóban megfelelő és magas színvonalú képzést tud biztosítani. Ennek alapján önök is nyújtottak be módosító indítványt, ennek alapján közeledtek az álláspontok egymáshoz, és az álláspontok eredménye az, hogy több jut a művészeti oktatásra is.
Én örülök annak, hogy Jauernik István és képviselőtársai számos olyan kérdésben, ami az ellenzék részéről is mint egyfajta kérés megfogalmazódott, a tűzoltóság kérdése, de akár vehetem a cigány kisebbség helyzetét is, ami a nyomor állapota tulajdonképpen, tehát ezekben a kérdésekben kellene közelíteni egymáshoz; nem azt mondom, hogy a legmagasabb kérés, mondjuk, ellenzéki oldalról, de lehetőleg a középarányt megtalálni ahhoz, hogy valóban tudjon maga a rendszer működni. Ez a legfontosabb szerintem.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés