GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Régóta folytatunk ezekről a kérdésekről vitát. Az önkormányzatok működőképességét valóban nem egyformán érintik a normatív szabályozásból fakadó vagy azon keresztül átfolyó források, mint ahogyan a bevételek sem egyformán oszlanak meg a különböző településtípusok között vagy akár azokon belül sem.
Arra szeretném felhívni tisztelt képviselőtársam figyelmét, amit egyébként az általános vitában is elmondtam, hogy azoknak a kérdéseknek a megoldása, amiről beszélünk, a költségvetés keretei között a hagyományos szerkezetben nem orvosolható.
(15.30)
Szerintem, és ezt világosan elmondtuk korábban is, az önkormányzati rendszer alapfeladatainak áttekintése és ezzel összefüggésben a kötelező feladatok áttekintése és a finanszírozás újragondolása nélkül nem fogunk előrelépni. Az önkormányzati rendszer reformja a vitánk alapkérdése, mert ha ezt elodázzuk, és ebben nem tudunk új helyzetet teremteni, akkor jövőre is ugyanezen a szerkezeten, ugyanezen, picit korrigált számok mentén fogunk vitatkozni, miközben az alapkérdésre nem adunk jó válaszokat. Szerintünk az önkormányzati rendszer átalakítása az, amire szükség van, és akkor tudunk egy jobb feltételrendszert, egy jobb finanszírozást biztosítani, nemcsak az önkormányzatoknak, hanem intézményeiknek is.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés