GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindössze három mondatot szeretnék mondani.
Az egyik mondat, ami a munkanélküliség és a foglalkoztatás kérdéskörét érinti. Talán nem érdemes mély vitákba bocsátkozni, csakis tényszerű számokat mondok. 1998-2002 között foglalkoztatási szempontból a legjobb esztendő is rosszabb volt, mint 2003-tól bármelyik esztendő foglalkoztatási adata. Magyarra fordítva a szót: 2003-tól bármelyik esztendőben többen dolgoztak ebben az országban, mint 1998-2002 között a legjobb évben. Ennyit a foglalkoztatásról.
Nyilván ez országos viszonylatban igaz. Természetesen lehet differencia adott kistérségek viszonyrendszerében. Hogyne lehetne, van is.
(15.50)
De ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy nyilván nekünk is és mindenki másnak, aki a közéletben szerepet vállal, ezernyi dolga van pont azért, hogy a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű térségekben a differenciák ne növekedjenek, hanem lehetőség szerint csökkenjenek. És mondtam erre konkrét példát. A saját választókörzetem konkrét példaként fogható meg. De nem ez az egyetlen az országban, több ilyet tudok. Ez az egyik dolog, amit szerettem volna mondani.
A másik pedig az, hogy mindenképpen arra kell ösztönöznünk és minden szabályozórendszert akár a költségvetésen keresztül is akképpen kell működtetnünk meggyőződésem szerint, hogy az az embereket a munka világa irányába vigye. Magyarul: munkaterápiássá kell tennünk a történetet. Olyanná kell tennünk a folyamatokat, ami arról szól, hogy az emberek érezzék azt, hogy lehet, és ha lehetőség van, akkor célszerű is a munkából megélni az életet. Ez az önkormányzatiságon keresztül, költségvetési támogatásokon keresztül, pályázati pénzforrásokon keresztül és nagyon sok minden máson keresztül biztosítható. Azt hiszem, nekünk az a dolgunk, hogy ezt segítsük.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés