ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tekintettel arra, hogy az államilag finanszírozott helyek száma két éve az érettségizők számához igazodik, és az érettségizők száma csökken, ezért az, amit képviselő úr állít, hogy a műszaki és természettudományos képzésben részt vevő hallgatók száma csak kis mértékben növekszik, az nagy aránynövekedést jelent. Ugyanakkor akkor lehet elindítani egy felsőoktatási szakot, ha megfelelő létszámú és színvonalú jelentkező van, ezért csak olyan léptékben és mértékben kívánjuk bővíteni ezeket a helyeket, amilyen mértékben fel lehet tölteni jó színvonalú jelentkezőkkel.
Ezért fontos az a második gondolat, amit képviselő úr említett, hogy nem a felsőoktatásban kezdődik a természettudományos tehetséggondozás, nem ott kezdődik a jövő mérnökeinek és kutatóinak megtalálása, hanem a közoktatásban. Ebben az ügyben elindultunk az Útravaló-program "Út a tudományhoz" programjával, és az a szándékunk, hogy a II. nemzeti fejlesztési terv keretében egy teljesen új és igen kiterjedt tehetséggondozó rendszert indítunk el a közoktatásban és a felsőoktatásban egyaránt.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
(16.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés