BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! A női kvótáért folytatott küzdelem ott kezdődik, hogy ha egy nő képviselőtársunk fölszólal, akkor azt udvariasan végighallgatjuk. (Nagy taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Közbeszólások a kormánypárti padsorokban.)
Nehéz dolog a demokráciát fenntartani, de úgy látom, hogy még a demokrácia látszatát is elég nehéz dolog fenntartani azoknak, akiknek hiányzik a demokratikus érzékük ebben az ügyben. Ha Szili Katalin vezetné az ülést, már régen fegyelmit kapott volna például Horn Gábor, aki folyamatosan zavarja a beszélőt. Én ehhez nem szoktam hozzá, de megpróbálom elviselni. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban. - Közbeszólások az MSZP soraiból.)
Avarkeszi elnök úrnak korrekt hozzászólásához és tényállás-bemutatásához (Zaj. - Az elnök csenget.) hozzá kell tennem, hogy amit elmondott, az úgy van. Amit nem mondott el, az például az, hogy Kovács László - nem tudom, emlékeznek-e még rá, akkor ő volt az MSZP frakcióvezetője - annak idején tiltakozott és házszabályellenesnek tartotta azt a rendelkezést, amit most önök arra használnak, hogy megpróbálják belefojtani az ellenzékbe a szót akkor, amikor október 23-a ügyében föl akar lépni. (Közbeszólások az MSZP soraiban.)
Azt sem mondta el, elnök úr, hogy más ügyekben, például 2002. július 8-án, 2003. február 19-én, majd pedig 2006. október 24-én is voltak olyan tanácskozásai az emberi jogi bizottságnak, ahol a szocialista és szabad demokrata képviselők nem voltak hajlandók biztosítani a határozatképességet, de részt vettek az ülésen, és hozzá is szóltak, ezekről jegyzőkönyvek is készültek.
Október 23-a ügyében először akkor voltak hajlandók határozatképes tanácskozást biztosítani a három illetékes bizottság ügyében, amikor megígértük, hogy nem hívjuk meg az emberi jogi szervezeteket. Amikor ezt megtettük, akkor egy olyan ülésre kényszerítettek bennünket, amely délután fél 2-kor kezdődött, és körülbelül este 6 óráig érdemben nem lehetett tárgyalni a napirendi pontokról, mert zárt ülést rendeltek el, titkosították az elhangzottakat, ott megrágalmazták a képviselőinket és így tovább, és így tovább.
És talán emlékeznek még arra, hogy két héttel ezelőtt Szilvásy miniszter úrhoz kérdést intéztem, hogy mikor fogjuk föloldani ennek az ülésnek a titkosítását. Erre fölállt a miniszter úr, és közölte - így a képembe -, hogy már régen föl van oldva. Én elszégyelltem magam, leszidtam a munkatársaimat, hogy miért nem szóltak. Azóta utánanéztem: nincs föloldva, csak azok a részek vannak föloldva, amelyek alátámasztani látszanak a kormánypártok álláspontját.
Így is lehet egymással beszélgetni a parlamentben, hogy a szemébe hazudunk a másiknak. Engem nem így neveltek, nem vagyok ehhez hozzászokva. (Felzúdulás az MSZP padsoraiban.) Legközelebb mindenképpen ilyen bizalmatlansággal fogom fogadni a miniszter úr megjegyzéseit és védekezését.
Azért ítéltek el azon a bizottsági ülésen, mert kétszer adtam szót egy ellenzéki képviselőnek ügyrendi kérdésben. Hogy mennyire álságos volt az ügyrendi bizottság állásfoglalása, azt az is bizonyítja, hogy Keleti Györgynek is kétszer adtam szót, merthogy ilyen tehetségtelen elnök vagyok és kezdő. Azt nem kifogásolta az alkotmányügyi bizottság.
(19.10)
A másik dolog, amiért elítéltek, hogy Deutsch Tamásnak is szót adtam, aki az első ellenzéki érdemi hozzászóló volt, délután fél 2-től este 6 óráig. Azt gondolom, ha így használjuk a Házszabályt, és erről van szó, kedves Gusztos képviselő úr, ez bizony a törvények szellemére vonatkozik, nem pedig a betűjére, akkor nem tartjuk be azt az eskünket, amire kötelez bennünket a magyar parlament, hogy egymás véleményét meghallgassuk, és érdemi ügyekben érdemi párbeszédet folytassunk. (Nagy zaj a kormánypárti oldalon. - Közbeszólások az MSZP soraiból.) Azt gondolom, a Házszabály mögé elbújni legalább annyira gátolja a magyar demokráciát, mint ha valaki egy ügyrendi kérdésben elmondja azt, amire egyébként, úgy tűnik, a kormánypárti frakciók nem kíváncsiak.
Azt kell mondjam megint csak önöknek, amit már elmondtam a napirend előtti felszólalásban is: 2006. október 23-a rendbetételét nem lehet megúszni. Sem a miniszterelnök úr nem fogja megúszni, hogy visszavonja azt a kijelentését, amivel megsértette az áldozatokat, sem önök nem fogják megúszni, ahogy mi sem fogjuk megúszni azt, hogy az áldozatok kárpótlását, anyagi, erkölcsi és jogi kárpótlását elvégezzük, mert ez a Magyar Országgyűlés feladata. (Hosszan tartó taps az ellenzéki oldalon. - Közbekiáltások ugyanott: Úgy van! Bravó!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés