DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Polgármester úr, az idei megnövekedett forgalomnak volt azért egy nagy előnye is, ez pedig a megnövekedett matricadíj-bevétel, amit ezek a tehergépjárművek fizettek. Ezt a díjbevételt idén is ilyen típusú beruházásokra fordítottuk, nem kis részben a 43-ason. Én arról tudom biztosítani, hogy az ilyen típusú extraforrást mindig ilyen célra fogjuk felhasználni. Idén a felújításoknak a korai hideg vetett véget. Szegeden meg tudtuk csinálni a 43-ason, illetve még néhány helyen meg tudtuk csinálni a 43-ason. Bízom benne, hogy tavasszal meg fogjuk tudni csinálni ezeket a munkákat Makón, illetve az ön által említett kisebb településeken is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés