DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azzal kezdeném a választ, hogy a véleményem ma sem változott az adott ügyben. A korábban itt, a parlamentben elmondott gondolatokat ma is aktuálisnak tartom, és ma is azt az utat tartom megvalósíthatónak.

Azaz a szakmai álláspontom az, hogy mindannyiunk számára megnyugtató - ahogyan ön is említette -, hogy az általam korábban elmondottakkal a 22 önkormányzat egyébként egyetértett, és a Balatoni Szövetség is egyetértett. Az azóta eltelt időszakban a Balaton Fejlesztési Tanács elnökével folytatott megbeszélések alapján is úgy gondolom, hogy ez a javaslat, ami megfogalmazódott, egy megvalósítható, reális javaslat.

Ugyanakkor, képviselő úr, az időközben bekövetkezett változások eredményeképpen, nevezetesen az elfogadott törvény az állami vagyonról megváltoztatta a döntési lehetőségeket. Ez a törvény ma már azt mondja ki, és 2007. szeptember 25-én hatályba is lépett, hogy az új, az állami vagyonnal való felelős gazdálkodásra hivatott, egységes szervezet, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntésére van bízva, hogy ezzel az állami tulajdonrésszel kapcsolatban mit kíván dönteni és hogyan kíván dönteni.

Ahogyan fogalmaztam, a korábban kialakult szakmai álláspontot továbbra is támogatom. A Vagyongazdálkodási Tanács ugyanakkor, azt gondolom, hogy három körülményt mérlegelve fog döntést hozni ebben a kérdésben, feltehetően 2008 első felében. Miután nem vagyok arra jogosult, hogy időrendet diktáljak a tanácsnak, ezért semmiképpen nem kívánok határnapot mondani magára a döntésre.

A három alapvető szempont: érvényesíteni kell az állam gazdasági érdekeit; figyelembe kell venni a Balaton mint különleges nemzeti kincs jövőjének szempontjait; és figyelembe kell venni a 22 Balaton menti önkormányzat szempontját is.

Azt hiszem, hogy a tanács az eddig elmondott elvek alapján, amelyekben közöttünk egyetértés alakult ki, megfelelő körültekintéssel meg fogja tudni hozni a döntést. Nagy valószínűséggel ennek a döntésnek a kapcsán a képviselő úr által most az interpellációban megemlített azon körülmény, miszerint felmerült az a javaslat is, hogy térítésmentesen kerüljön átadásra a teljes 49 százaléknyi vagyonelem, nagy valószínűséggel nem reális felvetés. Hiszen abban egyetértettünk az eddigiek során, hogy olyan, kifejezetten értékes vagyonelemek is vannak jelen pillanatban még az állami tulajdont jelentő részben, amelyeknek a piaci értéke és az üzleti értéke megfogalmazható. Ilyen értelemben, ha ezt térítésmentesen adná át a tanács az önkormányzatoknak, akkor nagy valószínűséggel olyan jogszabálysértést követne el a tanács, amelyért felelősségre vonhatóak lennének a tanács tagjai.

Ezért azt gondolom, hogy ez a javaslat vagy ez a gondolat így nem valósítható meg. Ugyanakkor fenntartom azt, hogy a megmaradó vagyonrész különböző funkciójú elemeinek megfelelő értékelése alapján ez a fajta döntés 2008 első felében megszülethet.

Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu