KATONA KÁLMÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Nézzük röviden a tényeket: a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény szerint a közszolgáltatók behajthatatlan díjhátralékaikat a települési önkormányzatoktól igényelhetik. Az így keletkezett díjhátralékot az önkormányzat a feladathoz kötött állami támogatás terhére megkapta a Környezetvédelmi Alapból addig, amíg ez az alap volt. Ezt követően a költségvetés erre előirányzatot nem tartalmazott.

A törvény kimondta, hogy kormányrendeletet kell alkotni az ellátásért felelős települési önkormányzatok támogatásának szabályairól, illetve a fedezet részleteiről. A kormányrendelet nem született meg. Ezt az Alkotmánybíróság kifogásolta, határidőt adott 2004. december 31-ig. A kormány egy felemás választ adott, meghagyta a hulladékkezelési közszolgáltatás díjhátralékának adók módjára behajthatóságát, megváltoztatta az önkormányzatnak a behajthatatlan díjtartozásból fennálló mögöttes felelősségét, ugyanakkor a jegyzőhatóság hatáskörébe utalta a behajtás bonyolítását.

Az adóhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint a megkeresést csak a negyedévet követő hónap 15-éig fogadhatja be, és ezt is csak abban az esetben teheti meg, ha a köztartozás meghaladja az 5 ezer forintot. Ebből adódik a probléma, mégpedig azért, mert a hulladékszállítási díj éves átlaga rendszeresen nem haladja meg a 10 ezer forintot, tehát a félévi az 5 ezret, a legkisebb díj egyébként 5 ezer forint, a legnagyobb pedig 17 ezer forint. Tehát amikor a hatóság be akarja hajtani a követelést, az adóhatóság a 60 nap elmúltával ezt visszautasítja.

Jelenleg a társaságok kintlévősége 2004-ben 10 százalék volt, 2005-ben 17 százalék, a mostani információink szerint a 2007-es kintlévőség meghaladja a 20 százalékot, ami több mint 1,8 milliárd forint. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az új uniós pályázatok alapján készülő korszerű hulladéklerakók lényegesebben drágábban fogadják be a hulladékot, ennek eredményeként drágább lesz a hulladékszállítás is, és ez meghaladja a lakosság teherbíró képességét, tehát a kintlévőségek nőni fognak.

Kérdezem államtitkár urat, hogy ismeri-e ezt a helyzetet, mit kíván ennek a megoldására tenni, mit kíván annak érdekében tenni, hogy legyen forrása az önkormányzatoknak a be nem fizetett közszolgáltatási díjak megfizetésére, pótlására.

Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu