ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A képviselő asszony fontos, méltó, lényeges témáról szólt ma is napirend előtt, és ha vitatkozom önnel, az semmiképpen sem a szándékok különbözősége okán van, legfeljebb a helyzetet ítéljük meg néhány kérdésben másképp. Különösen azt szeretném ismét kérni a képviselő asszonytól, mint oly sok alkalommal már itt napirend előtt, hogy a problémák feltárása mellett legyen abban is együttműködő, közreműködő partnerünk, hogy jó megoldásokat, jó megfejtéseket találjunk az ön által említett problémákra.

A képviselő asszony megemlékezett a Kodály-emlékévről; megemlékezett arról, hogy ez a rendezvénysorozat jól sikerült. Azt kell mondanom, hogy ez természetesen nem a minisztérium sikere, hiszen mi legfeljebb kezdeményezői lehettünk néhány eseménynek. Ez elsősorban annak a magyar társadalomnak a sikere, amelyik érti és fontosnak tartja Kodály örökségét: a kórusoké, a Kodály Társaságé, azé a nagyon sok iskoláé, amelyik megmozdult a Kodály-emlékév keretében a vetélkedők, a kiállítások, a koncertek, a kórustalálkozók alkalmával.

Amikor arról beszélünk, hogy eleven-e a Kodály-örökség, akkor ez az emlékév szerintem mindannyiunk számára azt bizonyította, hogy eleven, hiszen sok olyan művészetet, zenét szerető fiatal ember és idősebb ember van, aki lényegesnek tartotta azt, hogy méltóképpen, megfelelőképpen emlékezzünk meg erről az évről.

A képviselő asszony említette a művészetoktatás, a zeneoktatás problémáit. Nagyon nehéz egyensúlyt próbálunk megtalálni ebben a kérdésben, mert valóban úgy van, ahogy a képviselő asszony mondja, hogy egy fontos értéke a mai oktatási rendszernek az, hogy sok gyerek tanul benne művészetet. Hozzáteszem, nem 300 ezren tanulnak zenét, hiszen ebben más művészeti ágak is szerepelnek, de mindenesetre az, hogy a diákok nagyon jelentős része részt vesz valamifajta művészeti képzésben, ez jelentős többletet, lehetőséget jelent az oktatás számára.

Ugyanakkor az mégiscsak úgy van, hogy nem lehet természetesnek tekinteni azt a jelenséget, hogy 1995-ben 115 ezer, 2000-ben már 186 ezer diák tanult művészeti oktatásban. Ez a szám 2005-re 332 ezerre, tehát több mint a kétszeresére növekedett, és valóban, az utolsó két évben van valamelyest visszaesés, 2007-ben 307 ezer ezeknek a diákoknak a száma.

Tehát a zeneoktatásban részt vevő diákok száma a kétszeresére növekedett, és ahogy általában ez történni szokott az oktatásban, ha egy képzés váratlanul tömegessé válik, bizony egyre erősebbé vált az az igény, hogy a megfelelő minőséget is garantáljuk. Hiszen éppen Kodály országában nem képzelhető el az, hogy csak a normatíva leszívása érdekében, színvonaltalan képzések legyenek. Éppen ebben az országban nem fogadható el az, hogy a művészetoktatás ne színvonalat, valódi többletet, valódi lehetőséget jelentsen a diákok számára.

Úgy döntöttünk, úgy határoztunk, hogy a művészetoktatás szervezetei által is jelzett minőségi problémák megoldásának az a legcélszerűbb, leghatékonyabb módja, hogyha magára a szakmára bízzuk rá azt, hogy végezze el ezeknek az intézményeknek a minősítését. Ne a minisztérium, ne valamilyen hatóság döntsön, mondjon véleményt arról, hogy egy-egy művészeti képzés magas színvonalú vagy talán kevésbé magas színvonalú, több vagy kevesebb támogatásra érdemes, hanem bizony a művészeti iskolák szervezetei alakítsanak ki egy olyan szakmai minősítési rendszert, amelyik alkalmas a művészetoktatással foglalkozó intézmények munkájának a megítélésére.

A minősítési folyamat tapasztalata az, hogy a 870 iskolából 817, tehát 94 százalék vágott bele egyáltalán a minősítési folyamatba. Mondhatom úgy is, hogy az intézmények 6 százaléka elismerte azt, hogy nem képes jó minőségű munkára, hiszen nem is vállalta a minősítést.

Az előminősítési eljárási folyamatban is, ahol tulajdonképpen csak az alapvető feltételek, az épület, a szükséges eszközök, a megfelelően képzett pedagógusok meglétét vizsgálták, kiderült az, hogy a 817 iskolából csak 670 volt az, amelyik meg tudott felelni az előminősítés folyamán, tehát az iskolák jelentős része bizony már ezeknek a minimális feltételeknek sem felelt meg.

Most zajlik az intézményekben a helyi minősítési eljárás. Azt reméljük, azt gondoljuk, hogy ennek a folyamatnak a végén azok az intézmények, amelyek valóban jó minőségű munkát végeznek - és én biztos vagyok benne, hogy ez a művészetoktatási intézmények döntő többsége -, erősebb garanciákat és jobb finanszírozást, nagyobb támogatást kaphatnak, és azok lesznek a vesztesei ennek a minősítési eljárásnak, amelyek nem tudnak megfelelni a szükséges feltételeknek, a minőségi munkának.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu