GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök, a napirendi pont előadója: Mélyen tisztelt Elnök Asszony! Excellenciás Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Parlament! A két világégést megélt Európa nyugati fele 1945-öt követően arra az azóta egyébként igazolt és történelmi értelemben is helyes meggyőződésre jutott, hogy az európai béke megőrzésének talán legfontosabb garanciája Európa népeinek minden korábbinál szorosabb, de demokratikus elveken, értékeken nyugvó és ilyen intézményekben megvalósuló együttműködése lehet.

Idén ünnepeltük a római szerződés aláírásának 50. évfordulóját, de tudjuk jól, hogy az a szén- és acélszerződés, amely a második világháborút követően a formálódó német-francia meg- és kiegyezés nyomán született meg, és amely együttműködés kiterjesztésével és bővülésével mára a történelemben példa nélkül álló politikai, gazdasági és kulturális együttműködés valósul meg Európában, ennél nagyobb múltra tekint vissza.

Soha a történelemben a világnak ezen a fertályán nemzetek és népek önként vállalva, összesítve nemzeti önállóságuk egy részét, nem tudtak létrehozni olyan együttműködést, amely évtizedeken keresztül, mára már nem egyszerűen a béke, hanem az európai prosperitás és Európa népei hétköznapi együttműködésének keretévé válhatott volna.

(20.30)

Szeretném elmondani, hogy miközben a magyar parlamentet, a magyar parlament pártjait időnként olyan indulatos viták is megosztják, mint amelyet az előző napirend tárgyalásánál hallottunk, abban a kérdésben, hogy Magyarországnak ebben az európai integrációban és együttműködésben van a helye, és hogy a magyar külpolitika, a magyar Európa-politika egyik célja, hogy ezt az integrációt bővítse és elmélyítse, alapvető nézetazonosság van a parlament pártjai között.

Szeretném megköszönni az európai parlamenti képviselőknek, szeretném megköszönni azoknak a szakértőknek, a magyar parlament képviselőinek és a magyar igazgatásban, államigazgatásban, önkormányzati világban, civil szférában működő, dolgozó sokaságnak, akik az elmúlt több mint másfél évtizedben a magyar rendszerváltozást követően mindvégig lényegét és fő irányát tekintve ugyanazt képviselték és segítették. Magyarország a sikeres európai együttműködés tagállamaként képzeli el jövőjét.

A végső politikai szándékok világosak. A megvalósítás sokkal nehezebb. Kelet-közép-európai magyar politikusként hadd mondjak még valamit! A történelem során Európának ez a régiója számtalanszor volt hangos, nemegyszer véres azáltal, hogy az itt élő népek, nemzetek, nép- vagy nemzetcsoportok helyenként radikális eszközökkel megoldani vágyott konfliktusokban kerültek egymással szembe. Az az igazság, hogy Európa ezen felének évszázadokon keresztül hiányzó demokratikus tapasztalata vagy éppen a nemzeti önrendelkezés súlyos hiánya nem tanított meg bennünket arra, hogy a sokszínűségben, a vallások, kultúrák, a különböző népekhez való tartozásban lehetőséget, erőt, ne pedig fenyegető veszélyt lássunk.

Magyarországon sokan vannak, akik őrzik a számunkra sokszor rendkívül tragikus XX. század sebeinek máig ható nyomát. Nekik is és másoknak is ebben a régióban csak azt tudom mondani: történelmi sérelmekre csak új történelmi meg- és kiegyezés lehet a válasz, annak az el- és megfogadása, hogy ebben a régióban élő népek és nemzetek nekünk nem ellenfeleink, hanem partnereink; hogy magyaroknak, románoknak, szerbeknek, horvátoknak vagy szlovákoknak nemcsak kell, de lehet is együtt élni, hogy a világnak ezen a táján, ahol lényegében színtiszta nemzeti vér, mint olyan nem létezik, nemcsak hogy el lehet fogadni, de tisztelni és örülni lehet annak a világnak, amelyben nagyon sokan egyszerre érzik magukat többidentitásúnak, mert ez a régió, ez a világ ezt tanította meg.

A magyar kormány, és azt gondolom, hogy a magyar parlament messze túlnyomó többségének az a meggyőződése, hogy az Európai Unió működésének keretei között a történelmi sérelmek alapvetően feloldódhatnak, még akkor is, ha természetesen ettől még az egyéni vagy személyes keserűség, a megsebzettség érzése nem biztos, hogy el fog múlni. De nem vissza, hanem előre kell nézni.

A múlt héten aláírt, úgynevezett lisszaboni szerződés egy közel egy évtizedes vita végére kísérelt meg pontot tenni. Azért használom ezt a kicsikét sejtelmes és bizonytalan megfogalmazást, hogy kísérelt pontot tenni, hiszen lényegében másodszor veselkedünk neki annak, hogy átalakítsuk az európai együttműködés intézményrendszerét, javítsuk azt. Önök is emlékezhetnek rá, hogy pár évvel ezelőtt az akkori tagállamok vezetői akkor éppen Rómában írták alá az alkotmányos szerződést. Az alkotmányos szerződés ratifikálásában Magyarország jeleskedett. Az Unió tagországai között másodikként, nagy egyetértésben tettük a belső jog részévé azt a szerződést. Aztán kiderült, hogy jó néhány tagállamban, elsősorban ott, ahol a ratifikációhoz népszavazást kell tartani, növekvő aggodalom és bizonytalanság kíséri ezt a folyamatot. Két tagállamban a kezdeményezett népszavazás elbukott.

Hozzá kell tegyem, semmi kétségem nincsen afelől, hogy nem az európai együttműködésre mondtak nemet a francia vagy a holland polgárok. Nem az Európai Uniót vagy annak megújítását kívánták elutasítani. Sokkal inkább ott volt ebben a nemben a jövőtől való aggodalom, a bővítéssel kapcsolatos aggodalom, az a fajta félelem, hogy vajon ez a nyitott, globalizált világ mennyire képes arra, hogy éppen veszélybe sodorja eddig elért biztonságunkat, vagy épp ellenkezőleg, kiterjessze azt.

Ezek az elutasítások arra ösztökélték az Unió és a tagállamok vezetőit, hogy új szerződés megfogalmazásába kezdjenek. Ezt az új szerződést, ezt írtuk alá a múlt hét végén. Szeretném önöknek elmondani, hogy azért is kezdeményezhették a parlament különböző bizottságaiban az úgynevezett lisszaboni szerződés gyors ratifikációját a parlamenti képviselők, mert már egy ratifikáción túl Magyarországon világos, hogy a parlament - remélem, hogy egésze - ezen új szerződés mellett van. Hiszen ez a szerződés megőrzi mindazokat az erényeket és előnyöket, amelyek a korábbi úgynevezett alkotmányos szerződésben bennfoglalásra kerültek, és különösen fontos, hogy a Magyarország számára oly világos törekvéseket éppen úgy tartalmazzák, mint a korábbi szerződés.

A most a parlamentnek megerősítésre benyújtandó szerződés, illetve az azt kihirdető törvény alapján azt tudom önöknek mondani, hogy az aláírt szerződés az Unió egységesebb és hatékonyabb, működőképesebb fellépéséhez járul hozzá, megerősíti az Unió korábbi értékeit, korszerűsíti a döntéshozatal rendszerét, kiterjeszti a polgárok jogait, részvételi lehetőségeit, növeli a nemzeti parlamentek jogosítványait, és kötelezővé válik az Európai Unió alapjogi chartája. Mindezen túl az új szerződés hozzáigazítja az Unió úgynevezett közös politikáit az új kihívásokhoz, elmélyülnek a jelenleg is létező együttműködések, mint például a bel- és igazságügy területén, és megjelennek új politikaterületek, mint az éghajlatváltozás vagy az energiapolitika.

A szerződés nyomán hatékonyabbá válik az Unió külső fellépése, a szerződéshez csatolt számos jegyzőkönyv és nyilatkozat között pedig 16 tagállam, köztük Magyarország nyilatkozata az Unió jelképeiről szól annak érdekében, hogy világossá tegyük, számunkra az Unió jelképeinek használata az együvé tartozás szimbolikus kifejezését is hordja.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Parlament! Szeretnék expozém végén mondani pár mondatot arról, hogy két országnak különleges szerepe van abban, hogy eljutottunk idáig. Az elmúlt egy évben nagyon-nagyon sok szkeptikus véleményt lehetett hallani, hogy lesz-e megoldása ennek a sokak szerint alkotmányos válságnak titulált folyamatnak. Németország elnöksége, a német kancellár személyes szerepvállalása, az akkori elnökség alatt összehívott kormányközi konferencia, annak portugál irányítása, Sócrates miniszterelnök úr kiváló hozzájárulása nélkül ez a szerződés nem született volna meg.

(20.40)

De ha már Portugáliánál tartok, akkor hadd tegyek még egy mondatot. Gyanítom, hogy talán itt a parlamentben is sokan nem tudják, de Magyarországon minden bizonnyal alig-alig tudja valaki, hogy az a schengeni csatlakozás, amelyet a napokban fog Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozás talán legkézzelfoghatóbb példájaként megünnepelni, ez a csatlakozás nem jött volna létre, ha az utolsó fél évben Lisszabon nem egy esetben kifejezetten új és a korábbiakat messze meghaladó, ösztönző javaslatokkal nem áll ennek a folyamatnak az élére.

El kell önöknek mondanom, hogy helyenként kételyek, máskor pedig jól tapintható talán bizonytalankodás kísérte ezt a folyamatot egyes tagállamok részéről, de az Unió soros elnöksége, egy Magyarországhoz hasonló nagyságú, fejlettségű állam érezte azt a felelősséget, ami őt terhelte, és nem kibújni akart ezen felelősség alól, hanem megoldást keresett. Ezen a helyen is szeretném megköszönni Portugáliának és Portugália mögött az Európai Bizottságnak azt, hogy három nap múlva leomlanak Európa belső határai, és azt a félelmet, azt a gyomorgörcsöt, amely a mi generációnkat, de mindenképpen a mi szüleink generációját mindig áthatotta, amikor a határhoz értek, amikor tízszer meglapogatták a zsebüket, hogy vajon benne van-e az útlevél, amikor állandó aggodalommal figyelték, hogy mi fog történni a határon, ezt a mi gyerekeink nem fogják tapasztalni. (Taps az MSZP soraiban.)

Köszönöm mindazoknak Magyarországon, civileknek, politikusoknak, szakértőknek, köszönöm mindazoknak Európában, akik ebben a folyamatban előretekintettek, és megoldásokat kerestek. Sok-sok vita közepette, amelyek időnként ideget és embert őrlőek, van ok, hogy Magyarország valamennyi polgára és köztük a parlament képviselői egy pillanatra büszkék legyenek arra, hogy ez az ország történelmi teljesítményt ért el, és ennek a történelmi teljesítménynek része mindaz, ami ebben a szerződésben benne van, amely szerződéshez Magyarország hozzájárult, és része az is, hogy három nap múlva, mintha soha nem lett volna határ, úgy indulhatunk el Szlovákia, Szlovénia vagy éppen Ausztria irányába.

Köszönöm szépen, és kérem önöket a benyújtott alkotmánymódosítás és törvénytervezetek elfogadására. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu