DR. LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai ülésnapon nagyon sokat hallhattunk arról, hogy Magyarországon mi a helyzete a szegregációnak, hogyan alakul a romák kirekesztése, a hátrányos megkülönböztetés, és ezzel párhuzamosan az utóbbi időben a sok szó helyett elmaradnak a kormányzati tettek ebben az ügyben.
Mire is gondolok? Ma Magyarországon az önkormányzatok által fönntartott oktatási rendszerben különbséget tesznek nyilvánvalóan szegény és gazdag gyerek között, roma és nem roma származású gyerek között. Jelen van a szegények és gazdagok, romák és nem romák közötti szegregáció a hétköznapok valóságában.
Hódmezővásárhelyen például 10 ezer gyerekből 2500 gyerek halmozottan hátrányos vagy hátrányos helyzetű. Ezt a kérdést úgy oldottuk meg, hogy azt az iskolát, ahol a romák, a hátrányos helyzetűek aránya 60 százalék fölött volt, bezártuk, és a gyerekeket elosztottuk más iskolákba. A szülőknek javasoltuk, hogy menjenek más iskolákba, és minden iskolában elértük, hogy 20 százalék alatt maradt a halmozottan hátrányos helyzetűek aránya. Mert azt gondolom, nem megengedhető, hogy közpénzből legyen egy városban elitiskola, és legyen egy városban szegényiskola; legyen egy városban olyan iskola, ahol csak romák vannak, és legyen olyan iskola, ahol egy roma sincs.
Azt gondolom, hogy kormányzati lufik helyett ebben az ügyben kellene jelentős lépéseket tenni, és ezért nagyon szomorúnak tartom, hogy a költségvetés mostani elfogadásában az önkormányzatok ösztönzői között semmilyen lépés ebben az ügyben nem szerepel egy olyan társadalomban, ahol 50 százalékos szegénység van, nagyon magas a gyerekszegénység, és az európai átlagkereset alatt van a társadalom 73 százaléka.
Az Önkormányzati Minisztérium tehetne lépéseket, mint ahogy esélyegyenlőségi tervet követel például a sikeres pályázatokhoz. Nyugodtan lehetne deszegregációs programokat indítani olyan nagyvárosokban, amelyek nem tartoznak a hátrányos helyzetű térségek közé, ezért nem tudják az ottaniak számára járó kedvezményeket igénybe venni. Azt gondolom, hogy az a normatív támogatás, ami 2,5 és 5 milliárd forint között mozog, messze mutatja, hogy a kormányzat nem kellő helyén és súlyán kezeli a kérdést.
Egy percben még folytatom, elnök úr. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés