SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Bizony a matematikai képességekre nemcsak a parlamenti képviselőknek, hanem az önkormányzati képviselőknek és a polgármestereknek is szükségük van, főleg akkor, amikor a jövő esztendei önkormányzati költségvetéseket tervezik, és megpróbálják számba venni azokat a nehézségeket, amelyeket a központi forráselvonások, a normatívacsökkentések és más központi kormányzati intézkedések okoznak. Holott én azt gondolom, hogy az egész önkormányzati alrendszerről nagyjából-egészéből általánosságban el lehet mondani, hogy jól teljesít, legalábbis ha azt a mérőszámot helytállónak tekintjük, hogy az önkormányzatok által felhalmozott adósság az államadósságnak, illetve a költségvetés hiányának mekkora részét képezi.
Ezzel szemben azonban a helyi önkormányzatok számára biztosított normatív támogatások, hozzájárulások legjobb indulattal szólva is a 2007-es szinten maradnak, ami azt jelenti, hogy a jövő esztendőre, 2008-ra ez reálértékben mintegy 7-10 százalékos csökkenést jelent. Ráadásul egyéb más központi forráselvonások azt okozzák, például Győr esetében, amely a Nyugat kapuja, és amely a magyarországi városok közül a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen az ott élők tudása és szorgalma, a város elhelyezkedése földrajzi szempontból és a gazdasági adottságok mind-mind egy átlagosnál gyorsabb fejlődési ütemre predesztinálják, és az átlagosnál talán valamivel könnyebb életet biztosítanak az ott lakóknak, mint mondjuk, az ország más részeiben, adott esetben kisebb vagy más jellegű településeken.
Azonban Győr városa is nehéz helyzetbe került más önkormányzatokkal együtt. Hiába egy nagy nemzetközi, nagy külföldi vállalat iparűzésiadó-fizetési kötelezettsége be fog állni, ez a hatalmas nagy összeg sem fogja fedezni azokat a veszteségeket és elvonásokat, azokat a mínuszokat, mondjuk így, amelyeket a központi forráselvonások, a központi intézkedések, illetve az adólefölözés vagy adóerő-képesség szerinti elvonás okozni fog a városnak. Márpedig Győrben az önkormányzat, a közgyűlés, egyetértésben a polgármesterrel és szinte valamennyi párttal, amely a közgyűlésben képviselteti magát, úgy határozott, hogy a jövő esztendőben és az azt követő esztendőkben sem hajlandó letérni a fejlődés útjáról, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a győriek élete kényelmesebbé és könnyebbé váljon.
Ennek megfelelően döntés született arról, hogy egy még soha nem látott közlekedésfejlesztési intézkedéssorozatot hoz meg a város közgyűlése, a "Közlekedésfejlesztés 2008" program keretében ugyanis lényegesen gyorsabb léptékben fejlődik majd a város közúthálózata. Számos olyan csomópont megépítésére, felújítására van szükség, amelyek veszélyességük miatt eddig is emberéleteket követeltek súlyos balesetek miatt. Itt természetesen az országos közúthálózatba tartozó utakról és csomópontokról is szó van, így tehát amikor az önkormányzat arra törekszik, hogy ezeket a problémákat megoldja, joggal várja el a központi kormányzati, joggal várja el a központi költségvetési támogatásokat, a központi költségvetés segítségét és támogatásait, mint ahogyan a városüzemeltetésre fordítandó források is természetesen egyre nőnek, azonban a fordítható források ezt nem követik ugyanilyen léptékben.
Győr városa, amely a Nyugat kapuja és a folyók városa, természetesen kulturális, idegenforgalmi és sportéletével is meghatározó szerepet játszik az országban. Ezeknek a megfelelő szintű fejlesztése azonban csak akkor elképzelhető, ha nem emészti fel a város forrásait szinte kizárólag vagy szinte teljes mértékben az a küzdelem, amely azért zajlik, hogy az önkormányzati intézmények, így az oktatási intézmények is működőképesek maradjanak, tovább működjenek, és biztosítsák a győriek számára a megfelelő szintű szolgáltatásokat és ellátásokat.
Végezetül pedig szeretném jelezni, hogy azért néhány kormányzati intézkedés, még ha elvileg bevételt is kellene hogy hozzon az önkormányzatoknak - most Győrről tudok elsősorban beszélni, de a jelenség valószínűleg általános -, bizony sokkal inkább kiadásokat, mint bevételeket jelent. Nagy vita volt itt a parlamentben a luxusadó bevezetése kapcsán. Szeretném jelezni, hogy Győr városa számára ez tavaly 364 ezer forintnyi bevételt okozott, talán hét adóalany volt összességében, miközben az önkormányzat vonatkozó osztálya számára ez sok-sok munkatárs sok-sok órányi munkájába került, így több kiadást jelentett, mint bevételt.
Arra szeretném kérni tisztelettel a kormányzatot, és ez az utolsó mondatom, elnök asszony, ígérem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy majdan a benyújtandó, a központi költségvetéshez benyújtandó, illetve európai uniós pályázatokat támogassa, és ezzel tegye lehetővé, hogy az önkormányzat elképzelésének megfelelően Győr városa továbbfejlődhessék.
Köszönöm szépen a türelmet, és elnézést, hogy túlléptem az időkeretet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés