TÓTH GYULA (MSZP): Államtitkár úr, köszönöm szépen a válaszát. Kezdem a végén. Az édesapja terjesztette be a fellebbezést, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a leánya az Egyesült Államokban tartózkodik. Úgy gondolták, és ezt senki nem tiltotta meg számukra, hogy ő fellebbezhetne a gyermeke nevében. Ha ilyen információkat kapnak, akkor a doktornő minden bizonnyal megtette volna ezt a lépést.
Nyilván nem kívánom a többit minősíteni, mert nem ez a feladatom. Én elhiszem, hogy lyuk van a járulékfizetésben, mert tényleg az volt a két hónap időszak alatt. Azonban az utolsó másfél hónapban három olyan kérdést tettem fel, amelyben a válaszok esetében csupáncsak az derült ki, hogy az állampolgárok tájékoztatása nem megfelelő azokon a szinteken, ahol az ügyeik eldőlnek. Mondhatnám a lélegeztetőkészüléket, mondhatnám a hallókészüléket, és mondhatnám ezt az ügyet is. Tehát azt gondolom, itt van valahol az a terület, ahol többet kellene tenni, mint amit eddig tettünk.
Egyébként köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés