BAJNAI GORDON önkormányzati és területfejlesztési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Hadd kezdjem azzal, hogy ami a lényeget illeti, egyetértek önnel, képviselő úr. Itt valaki visszaélt a köz bizalmával és a köz pénzével. 2006 tavaszán jelentős árvíz vonult le Magyarországon, és az önkormányzatok jogosultak voltak az indokolt és szükséges védekezési költségek megtérítésére a vis maior alapból.
A Csongrád megyei fertőtlenítési igények esetén a pályázatok elbírálása során az érintett szakmai szervezetek szakvéleményeinek figyelembevételével az Önkormányzati Minisztérium 2006 őszén kifizette azokat a költségeket az önkormányzatoknak, amelyeket igazoltnak és szükségesnek látott az országos tapasztalatok alapján. Ezen a kifizetett összegen túl 15 Csongrád megyei önkormányzat - teljesen eltérően az ország más területén kialakult arányoktól - közel 300 millió forintot, pontosan 282 millió forintot igényelt fertőtlenítési munkálatok elvégzésére a központi vis maior tartalékból.
Elképesztőek az arányok. Az érintett szakmai szervezetek szakemberei megállapították, hogy ezeken a területeken nagyságrenddel nagyobb területen végeztek fertőtlenítést, mint amit az ország más részein indokoltnak tartottak, és az országos átlagos, bruttó 12 forint körüli átlagárhoz képest 32 forint, tehát közel háromszoros áron végezték ezt a fertőtlenítést. Ez az egységár és a fertőtlenített terület sokszorosan haladja meg azt a mértéket, ami máshol, az ország más részein átlagosan kialakult. Úgy tűnik, valahol, valakinek a köntösében megjelentek a nehézség, a baj, a vis maior vámszedői.
Az Önkormányzati Minisztérium és az erre a projektre szerződött gazdasági társaság között nem áll fenn direkt jogviszony. Az Önkormányzati Minisztérium dolga, hogy a vis maior alapból annyit térítsen meg, amely igazolt, és amely szükségszerű ezekből a károkból. Ezért a mi dolgunk az, hogy vigyázzunk a közpénzre, de ne hagyjuk nehéz helyzetben az önkormányzatokat. Mivel itt az igényelt összeg sokkal nagyobb, mint amennyi indokoltnak látszik, ezért - összhangban azzal is, amit ön kért, de már jóval előbb - már tavaly ősszel belső vizsgálatokat rendeltem el, amelynek során információkat gyűjtöttünk, és amelynek keretében fegyelmi vizsgálatot is elrendeltem az esetlegesen érintett személyek ellen, hogy megvizsgáljuk, hogy az állam oldaláról volt-e valaki érintett ebben a vonatkozásban.
Ezen túl a rendészeti szervek védelmi szolgálatától is kértem, hogy vizsgálják ki, játszott-e a katasztrófavédelem valamilyen szerepet ebben. Jogi értelemben a felelősség az önkormányzatokat terheli, ezért a most folyó vizsgálatoknak arra is rá kell mutatni, hogy az önkormányzatok vajon mennyire bántak gondosan és felelősen a közpénzzel. De a mi dolgunk az, hogy vigyázzunk a közpénzre, és hogy ne engedjünk egy fillérrel sem többet elkölteni, mint amennyi jogos és indokolt.
Arra számítok, azt várom, hogy ezek a vizsgálatok ez év március közepére zárulhatnak le, és akkor ennek eredményéről tájékoztatást fogok adni önöknek, önnek is személyesen, képviselő úr. Remélem, megnyugtatóan tisztázhatjuk majd ezt az ügyet, és akkor kiderül, ki próbált hasznot húzni mások kárából.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés