DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A népszavazási kezdeményezésünkkel kapcsolatosan röviden néhány fontos szempontot szeretnék a figyelmükbe ajánlani. A kezdeményezés lehetőségét tíz év óta az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény biztosítja. Emlékeztetem a kormánypárti képviselőtársaimat, hogy ezt a törvényt annak idején önök fogadták el, akik akkor kétharmados többséggel rendelkeztek az Országgyűlésben. Mivel a törvény meghozatala összekapcsolódott egy olyan alkotmánymódosítással, amellyel önök az akkor vállalt alkotmányozási moratóriumot megsértették, mi ennek a megszavazásában nem vettünk részt, ezért felettébb furcsa, hogy önök most a kizárólag önök által megszavazott törvényes lehetőség igénybevételével szemben elvi aggályokat vetnek fel.
Ami a kérdés politikai részét illeti, aligha képzelhető el a mostaninál indokoltabb esete a törvényt megerősítő népszavazásnak. A rendszerváltozás óta még nem merült fel a mostanihoz hasonló olyan kérdés, amely a magyar közvélemény érdeklődését és akarata kinyilvánításának igényét ennyire felkeltette, illetve kiváltotta volna. Közvéleményünk lázban ég, és a kérdés alakulása lassan egy éve izgalomban tartja. Nem vall demokrata lelkületre az, ha útjába kívánnak állni a népakarat közvetlen kinyilvánításának és érvényesítésének.
Végül ne feledjék: a törvény ügyében a népszavazást úgysem tudják megakadályozni. Ha önök most leszavazzák kezdeményezésünket, akkor is lesz népszavazás, akár a jelenleg is folyamatban levő állampolgári kezdeményezés, akár más későbbi kezdeményezés alapján. Önök is tudják, hogy alkotmányos rendünk ismeri a szukcesszív, vagyis utólagos, illetve az abrogatív, vagyis törvényrontó népszavazás intézményét, az pedig nem lehet kétséges, hogy az ehhez szükséges aláírást gyerekjáték összegyűjteni, mint azt az Albert házaspár kezdeményezése is mutatja. Kezdeményezésünk elgáncsolása csak azzal jár, hogy minél később fogja elutasítani a nép az önök által kierőszakolt konstrukciót, annál nagyobb lesz az önök által okozott kár, ezért pedig a felelősség egyedül önöket fogja terhelni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés