KATONA KÁLMÁN (MDF): A címet pontosítanám: az indulását vizsgálja. Tehát nem gátolja, hanem vizsgálja.

Tisztelt Miniszter Úr! Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr felkérte a Magyar Vasúti Hivatalt, hogy azonnal indítson vizsgálatot Gaskó István azon állításával kapcsolatban, hogy a vasutasok munkabeszüntetése idején a MÁV-nál megsértették az utas- és nemzetbiztonsági szabályokat. Egyszerűbben: indítottak-e vonatot fékpróba nélkül, vagy sem? Egyébként nincs kétségem, hogy a mozdonyvezetők mindig elvégzik a fékpróbát.

A miniszterelnök úr ezzel az intézkedésével jól mutatja, hogy a sajtó által feltupírozott ügyre rámozdult, miközben nem vette észre, hogy a MÁV 9 hónapja működési engedély nélkül végez engedélyköteles vasúti tevékenységet. Teheti ezt, mert a cinkos tárca támogatja a vasutat. Miniszter úr kinevezése előtt hónapokig tagja volt a MÁV igazgatóságának, és kabinetfőnökként eltűrte, hogy engedély nélkül dolgozzanak.

A MÁV 2007. május 7-én nyújtotta be engedélykérelmét. Ezt a hivatal kiegészítésre visszaadta, majd július 27-én nyilatkozattételre szólította fel a MÁV ZRt.-t, amely a mai napig ezt a felhívást nem teljesítette. Kóka János gazdasági miniszter nem szerette volna, ha a MÁV körüli káosz a parlament elé kerül, ezért a 2006. évi törvény - amely a vasúttörvényt módosította egy salátatörvényen belül - a Magyar Vasúti Hivatal státusát meggyengítette, megszüntette azt a kötelezettségét, hogy a parlamentnek évente beszámoljon. Az Energiahivatal, a Hírközlési Hatóság és a Magyar Vasúti Hivatal volt ilyen. Ezt egy salátatörvény keretében kivették. Kivették akkor, amikor a magyar vasút piacnyitás előtt áll, és legyengítették a hatáskörét.

Az a kérdésem, hogy ki végezhet Magyarországon engedélyköteles tevékenységet engedély nélkül. Mit kíván tenni annak érdekében, hogy ez a jogellenes állapot megszűnjön? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) És mi az álláspontja a Magyar Vasúti Hivatal státusával kapcsolatban ennek meggyengítéséről? (Taps az MDF és a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu