DR. NYITRAI ZSOLT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Országgyűlés pártjai civil kezdeményezésre január 8-án megállapodtak, mely szerint közös erővel megpróbálják a mára kialakult digitális szakadékot legalább részben csökkenteni. Megállapították, hogy Magyarországon az uniós átlagot meghaladó mértékű a digitális szakadék, ennek orvoslása közérdek és közfeladat. Elemezték, hogy mára hogyan alakulhatott ki ez az elszomorító helyzet: "A közösségi terek lebontása volt az a folyamat, amely a magyar társadalom aggasztó mértékű széttagoltságához vezetett: egyszerre zajlik a társadalom egyes rétegeinek elszigetelődése és az információs társadalom fejlődése, amely mára digitális szakadékot okozott" - idézet a dokumentumból.
(21.10)
Tisztelt Miniszter Úr! Önök az idézett közösségi terek lebontásában igen nagy lelkesedéssel, komoly eredményeket elérve vettek részt. Regnálásuk legutóbbi és mostani időszakában iskolák és postahelyek százait sikerült nyom nélkül eltüntetniük. Most, hogy megszületett a felismerés, miszerint ez az út, amelyen haladnak, körülbelül 4-5 millió magyar ember kizárását jelenti a digitális társadalomból, vajon továbbra is cél-e, cél lehet-e a közösségi terek megszüntetése?
Kérdezem, a felismerést követően honnan lesz forrás a lerombolt közösségi terek újraépítésére. Ez lehet egyébként az első érdemi lépés a probléma megoldásának irányába. Milyen konkrét terveik vannak a lerombolt közösségi terek visszaállítására?
Tisztelt Államtitkár Úr! Kevés csak beszélni a problémáról, megoldásra egyébként, mint tudjuk, a legnagyobb lehetősége a kormányzatnak van, ezért szintén kérdezem öntől, mikor és mennyi forrást különít el a kormányzat az e-befogadás elősegítésére. Ezt azért fontos tudnunk, mert az öt párt megállapodott abban, hogy a lehető legrövidebb időn belül a Magyar Országgyűlés, a parlament elé visz egy országgyűlési határozatot a kérdés megoldása érdekében. Hiszen az 4-5 millió magyar embert érint. Az országgyűlési határozat megszövegezése, megtárgyalása, megvitatása és elfogadása előtt azonban tudnunk kell, hogy mennyire komoly a kormányzati szándék.
Várom a válaszát. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés