SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! 150 évvel ezelőtt ezen a napon, február 11-én a katolikusok hite szerint Lourdes-ban megjelent a Szűzanya. II. János Pál pápa 1993-ban ezt a napot a betegek világnapjává nyilvánította, vagyis kérte ennek ünneplését, az erről való megemlékezést. Hívő, nem hívő egyaránt ezt a napot, úgy gondolom, komolyan veszi.
Betegekről, lelki és fizikai betegekről, fogyatékos embertársainkról, illetve az őket ápoló orvosokról, ápolókról emlékezünk meg ezen a napon. És sajnos azt kell mondanom, hogy Magyarországon a társadalom is beteg, de a statisztikák szerint az egyes emberek sokkal nagyobb mértékben betegek, mint ahogy az Európai Unióban ezt tapasztaljuk. Hogy a társadalom beteg, és hogy mennyire beteg, mutatja az a bűnözési hullám, az a gyermekerőszak, amely sajnos most gyermeket, fiatalt és idős, nyugdíjas embert egyaránt érint. Egyaránt sújtja őket, hiszen az az agresszió, az a támadássorozat, amely őket éri, bizony most már a mindennapjainkba begyűrűzik.
Hack Péter volt szabad demokrata képviselő mondta a következőt: a bűnözési statisztika a társadalom lázgörbéje. Azt gondolom, a jelenlegi erőszakhullám, amely ellepi az országot, lázas helyzetet, lázas állapotot mutat. De azt gondolom, nem véletlen, hogy Hack Péter otthagyta ezt a pártot, nem véletlen, hogy hátat fordított a szabad demokratáknak. Hiszen egy olyan párt, amely minden erkölcsöt rombolni akar, az a párt, amely rombolni akarja az oktatás tekintélyét, az a párt, amely a családok tekintélyét rombolni akarja, hosszú távon a politika színpadán nem maradhat meg. De idevezet az a politika, amit az előbb említettem, és éppen ezért nemcsak Hack Péter, hanem az egész társadalom fordított hátat ennek a politikának, ennek a gondolkodásmódnak.
Azonban sajnos valóban nemcsak a társadalom beteg, hanem - ahogyan az európai statisztikák mutatják - katasztrofális a helyzet a magyar egészségi állapotban is. Súlyos gondok vannak mind a fogyatékosellátásban, mind az idős és beteg emberek ellátásában, általában a beteg embertársaink nagyon nehezen élik meg ezeket az éveket. Sajnos azt kell mondanom, hogy a jelenlegi döntések - a vizitdíj, a kórházi napidíj bevezetése - a mind szegényebb, mind betegebb honfitársaink számára sokkal rosszabb helyzetet hoztak, sokkal nehezebb helyzet elé állították őket. Ugyanúgy, az a tervezet, amit ma el akarnak fogadni, az üzleti biztosítók bevezetése, a nekik átengedett piac bevezetése tovább rontja betegeink, hozzátartozóink, az idős emberek helyzetét.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Szocialista Képviselőtársaim! Itt a lehetőség, hogy a betegek világnapján átgondolják ezt a helyzetet. Itt a lehetőség, hogy a 150 évvel ezelőtti csodához egy mai, négy órával később megtörténő szavazás során egy kisebb csodaként önök csatlakozzanak. Nem gondolom azt, hogy önök rossz szándékkal próbálják ezt a törvényt elfogadni, de ha elfogadják, szembefordulnak a társadalommal. (Az elnök csenget.)
(12.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés