KISS FERENC, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság szintén megtárgyalta a törvényjavaslatot. A T/4857. számú törvényjavaslat abban különbözik az előzőtől, a 4856-ostól, hogy főleg a szociális ellátások terén a juttatások kerekítését pozitív irányba végzi, tehát öt forintra vagy ennek többszörösére, nullára kerekíti. Mint ahogy az államtitkár úr is elmondta, ez kedvezőbben érinti a rászorultakat, és a finanszírozás a költségvetésben a tartalékok között biztosítva van.
A 2. § a korkedvezményes nyugdíjazásra vonatkozik a menetrend szerinti, tömegközlekedésben részt vevő autóbuszvezetők esetében, az 1997. évi LXXXI. számú törvény kiegészítése. Mint ahogy államtitkár úr is elmondta, ma több olyan autóbusz van, amely típusfüggően biztosít korkedvezményt a járművezetőknek. A hiányzó 20 százalék részére, aki nem részesül ilyen korkedvezményben, lehetővé válik, hogy a törvény 2008. május 1-jétől 2010. december 31-éig lehetőséget adjon a korkedvezmény igénybevételére. Tudjuk, az előterjesztésben is szerepel, hogy ez évi 30-35 főt jelent. Ennek a finanszírozása a Nyugdíj-biztosítási Alapból megoldott. Az is érdekes, hogy ez a megállapodás az Országos Érdekegyeztető Tanácsban létrejött, és ennek törvénybe iktatását vállalta a kormány.
A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság 19 egyhangú szavazattal a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés