PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként néhány gondolatot szeretnék hozzátenni az eddig elhangzottakhoz.

Elnök úr bejelentette, hogy Csizmár Gábor államtitkár úr képviseli a mai vitában a kormányt, viszont ha valaki megnézi a benyújtott törvényjavaslatot, akkor azt látja, hogy dr. Veres János pénzügyminiszter volt, aki azt benyújtotta. A helyettesítési rendben Veres János pénzügyminisztert az államtitkára vagy pedig a Gazdasági Minisztérium minisztere, a Gazdasági Minisztérium miniszterét pedig a Gazdasági Minisztérium államtitkára képviseli.

Tisztelt Képviselőtársaim! Persze erre a válasz az, hogy van ebben a benyújtott salátatörvényben - az Alkotmánybíróság döntésével egy kicsikét ellentétesen is - szociális, foglalkoztatási rész, és ezért tudja a kormányt Csizmár Gábor államtitkár úr képviselni. Ettől függetlenül én azt mondom, hogy ez nem egy elegáns megoldás.

Minden felszólaló képviselőtársam azt hangoztatta, hogy szükség van ennek a törvénynek az elfogadására. Én is ezt gondolom, egyetértek Varga Mihály képviselőtársammal. Egyébként én október végén már kérdéseket tettem fel a tisztelt Ház falai között, hogy lesz-e törvény, nem lesz törvény, mi fog történni? Ezen a ponton nem értek viszont egyet Varga Mihállyal, mert igenis szükség van, a XXI. században már nem az emberek döntik el azt, hogy a kerekítés hogyan fog megtörténni, amikor sorban állunk, mondjuk, majd egy közértnél, hanem az informatikai rendszerek döntik el sok esetben. Ezeket az informatikai rendszereket át kell állítani, és mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy az informatikai rendszerek átalakításához szabályozásra van szükség.

Még egy gondolat: azt gondolom, hogy az 1-2 forintokkal nem lehet megvenni a rászoruló választópolgárokat, természetesen helyes az, hogy felfelé fogunk kerekíteni, de ezzel a kormány, remélem, nem próbál dicshimnuszt zengeni azzal, hogy mondjuk, 20-30 forinttal többet fognak kapni a rászoruló állampolgárok.

Forrás: parlament.hu