VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Először talán Pettkó András felvetésére: ma is van olyan árucikk vagy olyan termék, aminek fillérben határozzák meg az árát, például a földgáz árát fillérben szokták meghatározni. Ettől függetlenül még automatikusan a matematikai kerekítés szabályai végrehajtásra kerülnek a szolgáltatók számlázásakor, tehát én ebben nagy problémát nem látok.
Ami Keller László úr hozzászólását illeti, Keller úr nagyon jól tudja, talán még jobban is, mint én, hogy az elmúlt években, a 2002-es kormányváltás óta 30 százalékos infláció volt az országban. Gondoljon bele, mint volt polgármester: szociális segélyek kifizetése, támogatások kifizetése milyen devalváción ment keresztül. Nyilvánvaló, hogy a kormányzat az inflációs eszközzel az elmúlt években élt, olyan kormányzati politika volt, amely egy rejtett adóztatást hajtott végre. Ezt nevezik inflációs adónak. Erre utaltam a bevezetőmben, hogy bizony, ha stabilabb lenne a forint, ha nem lenne pénzromlás, ha Magyarország is, mondjuk, Csehország, Lengyelország vagy éppen Szlovákia megoldásait követte volt az elmúlt években, lehet, hogy most nem kellene az érmekivonásról tárgyalnunk.
Annak egyébként örülök, képviselő úr, hogy ön sem vonta kétségbe, hogy 2008-ban nekünk nem az 1 és 2 forintosok kivonásáról kellene beszélni, hanem arról, hogy a 2007-es euróhoz való csatlakozás óta mik a tapasztalatok, és hogyan tudjuk megakadályozni a valutaváltásból adódó inflációs nyomást. Igazából erről kellene beszélnünk, és az a probléma, hogy ehelyett még arról beszélünk mindig, hogy a magyar forint, a magyar fizetőeszköz árfolyamát, stabilitását hogyan lehetne megőrizni. Ez az alapvető probléma, ebben szerintem nézetazonosság van köztünk, örülök ennek, de nyilván ön azért többet tehet, hogy a kormányzati gazdaságpolitika valóban euróbarátabb legyen, és közelebb kerüljünk ehhez a csatlakozáshoz.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés