DR. CZINEGE IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Régi betegeim, választókörzetem lakói nagy örömmel fogadták azt a hírt, hogy az egészségügyi kormányzat fontosnak tartja a szűrőprogramot, sőt, a szűrőprogram kiterjesztését is tervezi.

Nemcsak az orvosok, hanem a laikusok is jól tudják, hogy a rosszindulatú daganatos betegségek sikeres kezelésének feltétele a korai diagnózis, amit a szűrővizsgálat testesít meg. Számomra szomorú tény azonban, hogy munkahelyemen, a Ceglédi Toldy Ferenc Kórházban már két éve megteremtettük a szűrővizsgálat lehetőségeit, megteremtettük a korszerű gépet, és biztosítottuk a humán erőforrást, mind ez ideig azonban engedélyt nem tudtunk elérni.

Az adatok azt mutatják, hogy Pest megyében a szűrővizsgálaton részt vevő lakosok száma igen alacsony. A szűrővizsgálatra kijelölt kerepestarcsai Flór Ferenc Kórház Pest megye déli részének lakosai számára szinte elérhetetlen a rendkívüli rossz közlekedési viszonyok miatt. Mint a kórház volt osztályvezető sebész főorvosa, nehezen tudom az itt lakó embereknek megmagyarázni, hogy a szűrővizsgálatokat miért nem tudjuk a ceglédi kórházban engedélyeztetni. A kerepestarcsai szűrővizsgálatban való részvétel a nagy távolság miatt sokkal magasabb utazási költségeket is jelent.

Tisztelt Államtitkár Úr! Engedje meg, hogy tolmácsoljam a lakóterületem lakóinak kérdését, miszerint mikor történik meg az, hogy a Ceglédi Toldy Ferenc Kórházban az emlődaganatos betegek szűrővizsgálata megtörténik.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(17.30)

Forrás: parlament.hu