DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Tulajdonképpen ugyanazt válaszolta, mint az általam tisztelt Gráf miniszter úr. Nem mintha önt nem tisztelném akkor, amikor azt mondom, hogy nem tudom elfogadni a válaszát, mert ez egy olyan válasz, ami látszólag, egy kívülálló számára, aki mondjuk, most kerülne be a parlamentbe és naiv lenne, megnyugtató lenne és elfogadható. De nagyon jól tudjuk, hogy egy ilyen kormányrendeletet is, meg egy törvényt is a többség nyugodtan meg tud változtatni bármikor.

Nem tetszett választ adni arra, hogy miért került be ez az ominózus mondat ebbe a bizonyos szervezeti és működési szabályzatba. Sajnos én, aki 18 évet megéltem itt a padok között, engedje meg, hogy legyek olyan gyanakvó, hogy hátha nem véletlenül került be ez a mondat ide. Ha véletlenül került be, akkor figyelmetlenség volt, akkor tessék már szólni annak, aki előkészítette ezt; egy tárcaközi egyeztetésen is átment! Én attól tartok, államtitkár úr, hogy ez a mondat nem véletlenül van benne ebben a szabályzatban. Kérem, korrigálják, vegyék ki, és akkor itt önök előtt el fogom ismerni, hogy jól cselekedtek. De így, amíg ez nem történik meg, nem tudom elfogadni a válaszát.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu