DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Most már értem, hogy miért kellett kétszer elpróbálni zárt körben a frakció előtt ezt a beszédet - sikerült. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) S külön felhívnám az önök figyelmét, akik esetleg ott ülnek (A hátsó sorok felé int.), talán nem látták pontosan: Varju László frakcióvezető-helyettes úr tökéletesen teljesítette a kötelességét. Híven figyelte a szöveget, mindig a megfelelő pillanatban kezdett el tapsolni, hogy önök is be tudjanak kapcsolódni a tapsba. (Taps az MSZP soraiban.) Köszönöm szépen, most is. Köszönöm, Laci. Köszönöm szépen. Most már dupla buzgalommal javaslom, hogy az este folyamán valahogyan jutalmazzák meg, egy korsó sört vagy valamit fizessenek esetleg neki. (Taps az MSZP soraiban.) Most már triplán.

Nos, 2005. február 14-én "Új Magyarország, új politika" címmel tartott Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalást. A következő mondatokat idézném csak belőle, 2005. február 14-én: "Ma újra 4 százalék körül van a növekedés. Az infláció alacsonyabb, mint bármikor az elmúlt húsz évben. A pesti tőzsde rekordteljesítményt mutat. A forint erős. Megfontolt léptekkel a gazdasági növekedés fenntartását, a jövedelmek ehhez igazított emelését, az egyensúly fokozatos, de határozott megteremtését támogatom. Mértéktartással, de elszántan. Elszántan és felelősséggel (Taps az MSZP soraiban.)" - írja a jegyzőkönyv. Tegyük még hozzá, hogy ekkor, 2005. február 14-én a napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc nemcsak befejezte a 4-es metrót, de rögtön beígérte az 5-ös metrót is önöknek. Azóta már tudjuk, merthogy egy frakcióülésen, zárt körben elárulta önöknek, hogy ezt nem gondolta akkor sem igaznak.

A kérdésem most az, és ezt önök meg tudják erősíteni, de miniszterelnök úrnak van is rá joga, a Házszabály értelmében válaszolhat, hogy elmondja nekem, ez, amit most itt elmondott, megegyezik-e azzal, amit frakcióülésen, zárt körben elmondott kétszer, vagy pedig esetleg majd megint négy hónap múlva tudjuk meg, hogy valójában mit mondott el korábban. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)

Kérem szépen, nekem sajnos csak 8 percet ad a Házszabály, ezért nem tudok olyan... (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ez is sok.) Köszönöm szépen az MSZP-frakció nagylelkűségét, hogy még ezt a 8 percet is sokallja. (Dr. Vadai Ágnes: Semmit nem mond.) Tudom, volt olyan idő, amikor nem szocialista képviselő vagy a Szocialista Munkáspárthoz nem tartozó képviselő még ezt a 8 percet sem mondhatta el itt, az Országházban, mégis, engedjék meg, hogy ne bocsátkozzak bele ebbe az élénk színű történelmi pannóba, amit itt miniszterelnök úr felvázolt. Egy-két megjegyzést mégis hadd tegyek a beszéddel kapcsolatban. (Kovács Kálmán: Idáig három perc üres lotyogás volt.)

Örömmel hallottuk, hogy munkahelyteremtő tehercsökkentést határozott el a kormány, illetve miniszterelnök úr. Ugyanis pár héttel ezelőtt még azt hallottuk, hogy förtelmes butaság adócsökkentésben gondolkodni, és förtelmes butaság annak feltételezése, hogy az adócsökkentés munkahelyeket teremtene, vagy éppen a gazdasági növekedést pörgetné föl.

(13.40)

Örömmel látom, hogy a miniszterelnök úr most már úgy gondolja, hogy valóban, noha önmagától az adócsökkentés még nem teremt munkahelyeket, de van olyan kormányzati politika, amely képes adót csökkenteni és munkahelyeket is teremteni, és nekünk erre van szükségünk. Bár az is igaz - a miniszterelnök úr bevallotta -, hogy munkahelyeket megőrizni bonyolult feladat. Ez így van. Olyannyira bonyolult feladat, hogy a kormány erőfeszítései általában nem is elegek ahhoz, hogy ezeket a munkahelyeket meg tudják őrizni.

Nézzük a munkanélküliségi adatokat! 2002 második negyedévében, amikor az Orbán-kormány leköszönt, 5,6 százalék volt a munkanélküliség. Most, 2007 negyedik negyedévében 7,7 százalékos munkanélküliségről beszélhetünk. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint most Magyarországon 445 ezer munkanélküli van, ez 42 ezer fővel több, mint egy évvel korábban volt. Tegyük hozzá, hogy ebből a 445 ezer munkanélküliből körülbelül 70 ezer 25 évnél fiatalabb, vagyis kimondottan fiatal ember, olyan, akiknek többsége az első munkahely vagy az első fizetés örömét sem tapasztalhatta, rögtön munkanélküli-segéllyel kezdi felnőtt életét.

Hogy áll az infláció most, 2008 elején? A 2007. évben körülbelül 8 százalékos volt az infláció, ami Európában, az Európai Unióban az egyik legmagasabb inflációs ráta, ezen belül a nyugdíjas-infláció 10 százalék fölött alakul, vagyis a kormány eddigi megszorító intézkedései a nyugdíjasokat még jobban büntetik, mint az átlaglakosságot. De például a távfűtésért átlag 31,3 százalékkal kell most többet fizetni, mint kellett azt egy évvel ezelőtt. Persze, mondhatjuk, hogy ezek a növekedés árai. De mekkora a növekedés? 2007-ben 1,3 százalékos éves növekedés volt, és hogy a gazdasági növekedésnek ez az 1,3 százalékos adata valójában pangást, illetve stagnálást jelent, ezt jól mutatja, hogy csak 2006-ban például 40 ezer kis- és középvállalkozás szűnt meg, illetve az elmúlt három év alatt 60 ezerrel csökkent a kis- és középvállalkozások által foglalkoztatott munkavállalók száma.

Ez az az időpont tehát, amikor azt mondhatjuk, hogy valóban, innen rosszabb már nem nagyon lehet, mindenféle javuló mutatóra már majd azt lehet mondani, hogy az új politika eredménye. Talán ezért is választotta Gyurcsány Ferenc a mai napot ennek a meghirdetésére.

Munka, tudás, tulajdon - azt hiszem, nincs itt a parlamentben olyan párt, amely ne értene egyet ezekkel a jelszavakkal. (Dr. Magda Sándor: Na végre!) Az, hogy egyébként korábbi és mostani fideszes szövegrészeket átemelnek miniszterelnöki beszédbe (Derültség az MSZP padsoraiban.), ennek a stílusán egy kicsit rontanak, és ezt így a miniszterelnök elmondja, ez azért még nem nevezhető sem évértékelőnek, sem országértékelőnek, ez egész egyszerűen, ha lenne jogvédelem a politikában, akkor jogvédelmi problémákat vetne fel.

Odáig jutottunk - a mai újságcikkek szerint -, hogy a betegeknek hitelt kell felvenni gyógyszerre, az egyik bank már áruhitel-konstrukciót dolgozott ki erre, sőt, az újságok arról írnak, hogy adósságspirálban vannak a betegek. Ennyi a munka, a tulajdon... (Dr. Vojnik Mária: Melyik újság?) A Napi Online, tessék megnézni! Ja, a Napi Online is fideszes újság - ezt az újságíróknak közvetítem - az MSZP-frakció szerint.

De különösen érdekes ez a népi részvényprogram. Nézzük csak meg, hogy ez hogy is szól! A maximum 10 százaléknyi saját erő nagy részét eddig le lehetett tenni kárpótlási jegyben. A kárpótlási jegyet meg lehetett venni a tőzsdén, a tőzsdei értéke harmada-negyede volt a beszámítási értékének. Volt úgy, hogy 40 százalékon hozzá lehetett jutni a jegyhez a tőzsdén, és 172 százalékon fogadták be a privatizációnál. "Így aztán valóban megvettél egy százmilliós céget, miközben nem volt több készpénzed 3-4 millió forintnál. Mikor ezt láttam, és azt is láttam, hogy a Wolfgang ezt nem érti, hogy ez az üzlet Magyarországon, hogy 3-4 millióval százmilliós értéket tudsz venni, akkor úgy döntöttem, hogy kiszállok" - mondja Gyurcsány Ferenc Az új miniszterelnök című könyv 98. oldalán. A kárpótlási jegy ugyanez a konstrukció volt. Éhes még, miniszterelnök úr? Meg akarja venni az ár alatt adott részvényeket, hogy aztán ebből állami vállalatokat vegyen? (Felzúdulás az MSZP padsoraiban. - Az elnök csenget.)

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu