DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a szót. Az egyik városunkból érkezett a hír: mivel a tüdőszűrés nem kötelező, már nem is ingyenes, 300 forintos vizitdíjat kell fizetni. Az OEP-pel folytatott megbeszélésen kiderült, kell beutaló, különben 1000 forint a vizsgálat, tehát a háziorvosnál fizetendő 300 forintos vizitdíjjal együtt így a tüdőszűrés 600 forintba kerül.

A szűrővizsgálatokkal elérhetjük, hogy a tüneteket még nem okozó betegségeket korai, hatékonyan kezelhető szakaszábanismerjük fel. Még az 1900-as évek elején Korányi Frigyes nevéhez fűződik a tbc visszaszorítására indított társadalmi mozgalom. Az első világháború után a tüdőgondozók rendszere kezdett kiépülni, 1944-ben már 145 ilyen működött, a hatvanas években kötelező és térítésmentes volt a vizsgálat. A tbc felett győztünk. A tüdőszűrő-vizsgálatoknak nagy jelentősége van a tüdőrák felismerésében, a sikeres gyógyításban. Az említett város új tüdődaganatos betegeinek felére a szűrés alkalmával derült fény.

Tisztelt Államtitkár Úr! A kérdéseim. Ugye, egyetért azzal, hogy a betegségek gyógyításánál azok megelőzése sokkal hasznosabb, olcsóbb a betegnek is, a társadalomnak is? Ugye, nagy jelentőséget tulajdonít a tüdőrák gyógyításában a korai felismerésnek? Ugye, egyetért a lakosság legszélesebb körű, tehát vizitdíj nélküli tüdőszűrő-vizsgálatával, tehát igennel válaszol ön is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a népszavazáson e kérdésre?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu