DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Képviselő úr, az én eddigi ismereteim szerint, ahogyan az imént is elmondtam, olyan eljárás, olyan hatósági eljárás az adott ügyben nem következett be, ami kártérítési felelősséget keletkeztetne. Ugyanakkor a folyó bírósági eljárásokban az összes meghozott jogerős ítéletet az állam végre fogja hajtani.
Persze én értem, képviselő úr, politikailag azt, amit ön megfogalmaz, hogy ha az üggyel sokan foglalkoznak, akkor azt nagyon pozitívan szokták visszajelezni. Azt tudom mondani, hogy nagy valószínűséggel a belső vizsgálatok jóval több időt, jóval több energiát és jóval mélyebb üggyel való foglalkozást jelentettek az elmúlt hónapokban, úgy is mondhatom, hogy az elmúlt években, mint amilyen a politikai szintű kezelése volt a kérdésnek. Ugyanakkor nem találtunk olyan pontot, és nem találunk olyan formát, ami alapján az állam kártérítési felelőssége kapcsán anyagi kártérítési ügyre kerülhetett volna sor. Az összes lehetséges jogi kérdést ebben a dologban megvizsgáltuk az elmúlt időszakban. Azt tudom tehát mondani, hogy ha lesz jogerős bírósági döntés, akkor aszerint kell eljárnia mindenkinek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és magam remélem, hogy kellően szigorú bírósági döntés születik a tekintetben, hogy akikről ön beszélt az elején, hogy elsíboltak pénzt, azok kellőképpen büntetésre kerüljenek.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés