HORVÁTHNÉ DR. FEKSZI MÁRTA külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Igaza van, Schengen egy örömmámor volt számunkra, megnyílt a határ. El kell mondani, hogy ez így is igaz. Azonban fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a schengeni végrehajtó bizottságnak van egy 1994-es határozata, amely kimondja, hogy a határátkelőhelyeken valóban le kell bontani a korlátokat, azonban az utak biztonsága miatt, valamint közlekedésbiztonsági okokból a korlátok fenntarthatók, illetve ha eddig nem voltak korlátok, azok bevezethetők.

Mi is megnéztük azokat az eseteket, amelyeket képviselő úr említett, és tájékozódtunk a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnál, valamint a bécsi magyar nagykövetségen, illetve vannak helyszíni tapasztalataink is. A zsirai út korábban bicikliút és gyalogosút volt. Egy egész vékony aszfaltréteget helyeztek el rajta (Ivanics Ferenc: Nem így van.) - én azt mondom, ami a jelentésekben szerepel -, ami nem megfelelő gépkocsikkal való áthajtásra. Mörbischen ugyanez a helyzet. Tehát közlekedésrendészeti, útbiztonsági szempontból korlátozás elhelyezhető.

Miben tudunk együttműködni? A Külügyminisztérium január 30-án írásban megkereste az Önkormányzatok Országos Szövetségét - hat szövetséget keresett meg -, és írásban a következő kérdést tette fel: van-e az önkormányzatoknak tudomása olyan tényleges, a határok átjárhatóságával kapcsolatos problémáról, amelynek megoldásához a Külügyminisztérium a külpolitika eszközeivel segítséget tud nyújtani? Második kérdésünk: kaptak-e olyan észrevételt, kritikát a megyei lakosságtól, amely kifejezetten a schengeni csatlakozásból eredeztethető; szabad mozgás korlátozása, mélységi ellenőrzés s a többi? Eddig egyetlenegy önkormányzati szövetség sem válaszolt a Külügyminisztériumnak, tehát hivatalosan senki nem keresett meg minket.

Akivel együtt kell működnie a Külügyminisztériumnak, az az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, mert ez a minisztérium működteti a határrendészeti tárcaközi bizottságot, és miután közlekedésbiztonságról van szó, a GKM-mel is készek vagyunk együttműködni e tekintetben.

Köszönöm, és elnézést kérek a hosszabb válaszért. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu